2. rész

Meghoztam a második részt. Hú, hát nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenkinek tetszeni fog a történet, ugyanis a másik blogom, az ír manó nem sokaknak nyerte el a tetszését. Így már nem is bánom, hogy megnyitottam ezt a blogot. Az első nap valaki tele trollkodta, sőt aznap 3 nem tetszik pipa is érkezett, de utána 9 tetszik pipa is lett és egy valaki bepipálta az elmegy kategóriát. Ja és köszönöm a kommenteket, az enyémekkel együtt összegyűlt 15 hozzászólás, de ha én nem írtam volna nektek köszönetet, akkor is bőven lenne hozzászólás a rész alatt. És a négy feliratkozót is köszönöm, akinek tetszik, tegye csak meg, hogy értesüljön azonnal, ha új rész érkezik. Remélem a második rész is ennyire fog tetszeni, ha nem jobban. Megpróbálom minél érdekesebbre írni a történetet, hogy ne unjátok meg. Ha esetleg valami hibát találtok, akkor szóljatok, igyekszem kijavítani. Ha valakinek nem tetszik valami, azt se tartsátok titokban.

Niall szemszöge

Épp ettem a konyhában, amikor meghallottam Eleanor hangját, majd azt is megláttam, hogy Harryvel kézen fogja rohannak fel a szobába. Letettem a kanalat, és utánuk mentem óvatosan, nehogy észrevegyék. Nem értettem, hogy Eleanor mit keres itt, ráadásul Harryvel, de ezt mindenképp ki fogom most deríteni. Megálltam az ajtó előtt, hogy egy kicsit hallgatózzak.

-Ma az új szexi fehérneműmet húztam fel, te lehetsz az első, aki láthatja!

Hallottam Eleanor hangját kintről. Fel sem fogtam, hogyan teheti ezt Louissal és, hogy ez mióta tart. Nem hagyhatom annyiban, úgy éreztem rájuk kell rontanom. Lenyomtam a kilincset, majd bevágtam az ajtót. Mindketten magukra húzták a takarót és meglepetten bámultak engem.

-Mit jelentsen ez, Harry és Eleanor? Megmagyaráznátok?

Egymásra néztek, de egy büdös szó nem hagyta el a szájukat.

-Louis ezt érdemli szerintetek? Főleg neked szól, Eleanor, mert neked ott a másik szeretőd is! Harry, szerinted az igaz barátság, ha az egyik legjobb barátod nőjét az ágyadba csalod? Van egy olyan érzésem, hogy ez köztetek már egy jó ideje tart ez. Nem vagyok hülye, amikor Louis nem volt jelen, mindig is furcsán viselkedtetek egymással.

Eleanor sírásban tört ki.

-Igazad van, nem érdemlem meg Louist! Már fél éve szeretők vagyunk Harryvel.

-Szégyeld magad! Ezek után hogyan tudtál a szemébe nézni? És te Harry? Szégyentelenek vagytok mindketten.

Harry folytatta a leszarom stílusát. Komolyan ennyire leszarná a barátságunkat?

-Mit húzod fel magad ezen, Niall? Ez a 21. század, szabad életet élünk! Eleanor, te meg ne bőgj ezen, nem te vagy a hibás, hanem akik szűk látókörűek és a jelenlévők közül az Niall, aki nem ért meg bizonyos dolgokat. Nem véletlenül titkoltuk el előled!

A fejemet ráztam, hogy lehetett valaki ennyire bunkó. Harry nem igazi barát. Elég nehéz helyzetbe kerültem, Louisnak kötelessége tudnia, nem hagyhatom a rózsaszín ködben élni, mikor egyáltalán nem úgy van, ahogy ő azt elképzeli. De ha elmondom, akkor csak szenvedni fog és Harry barátságát is elvesztem, nem mintha olyan nagy barát lenne. Lehetséges, hogy a mi útjaink külön válnak? Miért pont Eleanor kellett neki, mikor már annyi nőt vitt fel az ágyába, egyszerűen nem fért a fejembe.

-Most mit fogsz lépni?

Kérdezte halkan Harry, úgy tűnik mégiscsak volt benne bűntudat, talán izgult, hogy nem tálalok-e ki Louisnak.

-Magam sem tudom!

Tehetetlennek éreztem magam, fel-alá járkáltam a szobában sík idegesen. Gondolkoztam a helyzeten, rájöttem, hogy akárhogy is döntök, mindegyiknek lenne következménye. Ha elhallgatom, egyszer úgy is kitudódik minden és akkor Louis barátságát vesztem el. Ha beszámolok neki, akkor egészen biztos, hogy Louis és Harry között mindennek vége és bizonyára a göndör nem akar majd rólam hallani.

-Látom, nagyon furdal téged a lelkiismeret!

-És téged nem? Mindketten a barátaim vagytok, halvány lila gőzöm sincs mit tegyek! Nem csaphatjuk be Louist!

-Amiről nem tud az nem fáj! Igaz, Eleanor?

-Nem! Hibát követtünk el! El sem tudom hinni, hogy ágyba bújtam a pasim legjobb barátjával és mind miattad történt, mert te nem bírsz magaddal! Undorodom tőled és magamtól is!

A lány felpattant, magára vette a ruháit és elszaladt. Utána kéne mennem megbeszélni a dolgokat, de mégsem tettem, hanem leültem Harry mellé az ágyra.

-Most mi lesz?

-Nem tudom Harry! Neked kell tudni, te csináltál hülyeséget!

-Mi lesz a nyaralásunkkal?

-Téged csak ez érdekel? Mit szólnál hozzá, ha el se mennénk?

-Ezt nem teheted velem, hiszen már a szállás is le van foglalva!

-Akkor beszéljétek meg Louissal a történteket, én nem szólok bele! Teljesen kívülállónak érzem magam!

Felálltam és indultam az ajtó felé, nem kívántam tovább társalogni vele.

-Eddig az voltál, de most, hogy tudsz róla, te is a cinkosunk vagy.

Eleanor szemszöge

Kiszaladtam a házból és sírni kezdtem. Mindent elrontottam, ez csak is az én hibám, mert belementem Harry ostoba játékaiba. A másik amit nem értettem magamon, hogy Johnnal mi a francnak kezdtem. A fejemet vertem, nem tudtam elhinni, hogy ennyire hülye lennék. Nem becsülök meg egy embert, aki nagyon szeret engem, és ezért legszívesebben behúznék magamnak, hogy térjek már végre észhez. És mégis hogyan indult ez az egész? Harry bulijától.

„2012. február 1. Harry 18 éves lett. Mivel számára ez egy különleges nap, hogy végre nagy korúvá vált, ezt hatalmas bulival akarta megünnepelni, méghozzá egy szórakozó helyen. Mindent megszervezett, akiknek adott meghívót, mind megjelentek a benne említett helyszínen és időpontban. Természetesen engem, Louist és Niallt is meghívta, de rajtunk kívül még rengetegen voltak. Minden volt: kaja, pia, tánc, zene stb. Elkezdtem keresni Louist, mert valahogy a föld nyelte el, de ekkor beleütköztem Harrybe.

-Bocsi, nem láttad Louist?

Kérdeztem.

-De! Azt hiszem igen, ott ül annál az asztalnál. Látod?

Mutatott balra egy távoli asztalra, valóban ott ült. Én hülye meg nem vettem észre, pedig kétszer is elmentem előtte és a szememet is kibökte majdnem.

-Á, igen! De hülye vagyok! Köszi!

-Szívesen.

Otthagytam Harryt és Louishoz siettem, leültem mellé az asztalhoz.

-Téged kerestelek mindenhol. Gyere, táncoljunk!

Megfogtam a kezét, de ő valahogy nem akart onnan felállni, hanem visszahúzott a székre.

-Mi a baj?

Látszott rajta, hogy nem minden oké vele.

-Rosszul érzem magam, azt hiszem elkaptam én is ezt a hülye influenzát.

A homlokára tettem a kezemet, valóban tűz forró volt.

-Igen. Felment a lázad. Legjobb lesz, ha hazamegyünk!

Nem sok kedvem volt elmenni innen, olyan jól éreztem magam, de Louisért mindent.

-Igen, szólok Harrynek, hogy lelépünk.

-Rendben van!

Megkerestük, végül én szólaltam meg hamarabb.

-Figyelj Harry! Louis rosszul van, ezért hazakísérem!

-Semmi baj, menjetek csak!

Már indultunk volna, ha Harry nem kiabál utánunk.

-Várj csak Eleanor! Te maradj csak itt, hisz látszik rajtad a szomorúság, hogy most haza kell menned. Niall majd hazakíséri Louist!

Közben megfogta Niall karját és odahúzta, aki csak értetlenül nézett, bizonyára nem tudta miről is van szó.

-Miért kell hazakísérnem Louist?

Kérdezte meglepetten, Harry válaszolt is neki.

-Mert rosszul érzi magát és Eleanor itt akar maradni! Marha nagy szívességet tennél neki, igaz Eleanor?

Hallgattam, de mint tudjuk ez igent jelent. Valóban szívességet tenne vele, ha ő kísérné haza Louist.

-Nem bánom. Menjünk, Louis! Ugye nem zavar téged, ha Eleanor marad és én kísérlek haza?

-Nekem nem. Nem erőltethetem csak azért, mert megbetegedtem.

Niall és Louis lassan eltűntek, én meg utána értetlenül Harryre néztem, mintha olvasott volna a gondolataimban, hogy maradni szeretnék. Kissé ittas állapotban volt, de még nem volt halálosan részeg.

-Mi volt ez, Harry?

-Hát nem maradni akartál? Megoldottam a problémádat! Igaz, cica?

Közeledett felém, a fenekemre tette a kezét. Én legszívesebben ellenkeztem volna, de valamiért nem tettem és egyre jobban élveztem a helyzetet. Mégsem hagyhattam. Szegény Louis lebetegedett én meg összemelegszem Harryvel. Milyen dolog ez? Eltoltam magamtól a fiút.

-Mi a baj, cica? Te nem akarod? Figyelj csak! Igyál meg egy pohárral!

Nyújtotta felém a pohatar, elfogadtam, hogy egy kicsit sikerüljön feloldódnom. Tudom, hibát követek el, de kivel nem fordult még elő. Mégsem vagyok szent. Ittunk Harryvel, míg nem szédelegni kezdtünk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Már a csók is elcsattant.

-Menjünk fel egy szállodába!

Súgta a fülembe, én bólogattam.

Reggel rendkívüli fejfájással ébredtem, azt sem tudom mi történt tegnap este. Amire utoljára emlékszem, hogy Harryvel iszogattunk, majd csókoloztunk. Ledobtam magamról a takarót és akkor szembesültem csak vele, hogy az ég világon semmit sem viseltem magamon és anyaszült meztelenen fekszem egy szálloda ágyán Harry mellett, akin úgy szintén nem volt semmi. A ruháink a földön hevertek, de nem sokáig, mert amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem és rendkívüli lelkiismeret-furdalás gyötört. Megcsaltam Louist és ez megbocsáthatatlan. Hogy fogok így a szemébe nézni. Felébresztettem Harryt, ő sem emlékezett sok mindenre, de neki valahogy megmaradt, ahogyan szeretkeztünk. Azt láttam rajta, hogy egyáltalán nem bánta meg és ő is felöltözött.

-Mi a gond, cica? Mintha valami gondod lenne.

-Te tudsz úgy tenni ezek után, mintha mi sem történt volna?

Kérdeztem döhösen, nagyon mérges volta magamra, amiért hagytam magam befolyásolni és nem mentem haza Louissal.

-Megtörtént, visszafordíthatatlan! Ha csendben maradunk, akkor senki sem fog megtudni semmit és nem lesz belőle baj.

-Akkor sem tiszta a lelkiismeretem!

-Ugyan már! Ne mondd, hogy nem volt jó!

-Jól éreztem magam, nem tagadhatom.

-Hát akkor meg? Min idegeskedsz? Louis semmit sem fog sejteni, de még Niall sem. Nincs miért aggódnod!

-Rendben van, de többé nem forduljon elő!

-Ki a jobb az ágyban? Én vagy Louis?

Mi ez a hülye kérdés? Komolyan ez a legfontosabb neki? Mint már említettem, épp az a jelenet esett ki teljesen.

-Hagyd már abba! A mi szeretkezésünk kiesett az emlékeim közül. Tudod, az alkohol!

-Igen, értelek! Semmi gond!

Ebben az egy hétben minden történt aminek nem szabadott volna. Kihasználtam a helyzetet, amíg Louis az ágyat nyomta lázasan. Ekkor váltam Harry szeretőjévé és egyre gyakrabban mentem fel hozzá éjszaka.”

A parkban sétálgattam, a sírást valahogy nem bírtam abbahagyni. Ha vissza tudnám fordítani az időt, akkor mindent másképp csinálok. És John? Ő később bukkant fel aki teljesen elvette az eszemet a pénzével, a drága ajándékaival, a vacsora meghívásaival és még sorolhatnám. Mindenkit becsaptam és egyetlen egy ember tudott csak a titkaimról: és ő Harry. Egészen idáig, mert már Niall is rájött mindenre. Leültem a padra, összekulcsoltam a kezeimet a mellkasom előtt és csak bámultam az előttem lévő növényeket. Hirtelen összerezzentem, mert valaki megérintette a vállamat, azonnal az illetőre néztem. Egy öltönyös negyvenes férfi állt előtte, sétabottal e kezében, ő nem más volt, mint John és azonnal észrevette, hogy sírtam.

-Mi a baj, kedvesem? Ki bántott?

Leült mellém a padra.

-Senki.

Törölgettem a könnyeimet.

-Akkor miért sírsz?

-Nem fontos! Csak kicsit összekaptam a tesómmal,  de semmi komolyan, nem kell értem aggódni.

Próbáltam úgy tenni, mint aki épp most nyugodott meg, egy mosolyt erőltettem az arcomra, bár nehezemre esett. John átölelt, de nem szabadott volna vele lennem. Még az a szerencse, hogy vele még nem feküdtem le. Az igaz, hogy már többször próbálkozott, de sosem adtam oda magam és ő ezt tiszteletben tartja. Ő egy igazi úriember, ami miatt tetszett, de nem vagyok belé szerelmes.

Egy ismerős arcot véltem felfedezni a parkban. El is felejtettem, hogy Louis minden reggel kihozza Kevint, a galambot levegőztetni és sétáltatni. Bizony ám, egy tárgynak is szüksége van erre, legalábbis Louis ezt gondolta. Pihent agyú szegénykém, de ezekkel a hülyeségekkel szeretem. Ha megváltozna, az nem ő lenne, ilyennek szoktam meg. Nem láthat meg Johnnal, gyorsan le kell ráznom. Ekkor felálltam a padról.

-Ne haragudj, John, de nekem most mennem kell!

-Hová sietsz ennyire? Ráérünk. Nem igaz?

-Ne haragudj, de nem!

Elszaladtam, mert Louis közeledett és bármelyik pillanatban észrevehet. Bár nem akartam vele találkozni, mégis egymásba ütköztünk.

John szemszöge

Nem tudom mi ütött Eleanorba, hirtelen olyan ideges lett és folyamatosan balra pillantott, ahol egy fiú sétált. Elengedtem, de figyeltem továbbra is és láttam, hogy odamegy a számomra ismeretlen fiúhoz. Nem hallottam miről beszélnek, mert ahhoz túl messze tartózkodtak, azt viszont láttam, ahogyan Eleanor szorosan magához öleli és hosszasan megcsókolja. Szóhoz sem jutottam, tehát ő az a bizonyos Louis, aki szóba jött a meccs alatt és azt hazudta, hogy ő csak a testvére. Szórakozik velem, pedig én mindent megadtam neki, közben meg neki van más valakije. Este meghívom vacsorázni és mindent tisztázok vele.

Fel is hívtam, hogy lenne-e kedve velem vacsorázni, kicsit döntésképtelen volt, mert lehetséges, hogy nem nagyon akart eljönni a másik pasija miatt, de valahogy nem akart nemet mondani nekem. Végül rávettem.

-Akkor érted megyek, cica! Mondd el hol laksz!

-Nem otthonról megyek. Odamegyek a kávézó elé 8-ra.

-Rendben, nekem úgy is jó.

Mikor leültünk az asztalunkhoz, feltettem neki a kérdést, hogy mégis mit jelentett, hogy mást csókol meg. Lefagyott a mosoly az arcáról és hirtelen nagyon ideges lett, nem mert a szemembe nézni.

-Játszadozol velem?

Kérdeztem felháborodottan, úgy tűnik nem is akarja letagadni, tudja, hogy felesleges, mikor láttam őket.

-Nem, ez nem így van! Az a helyzet, hogy mindkettőtöket szeretlek! Vele voltam először, de amikor megismertelek, teljesen lenyűgőztél!

-Akkor miért nem szakítottál vele?

-Mert őt is szeretlek!

-Én adok egy esélyt. Ahhoz az kell, hogy válassz! Ő vagy én? Ezt azonnal döntsd el, nem fogadok el nemleges választ!

Idegességében a haját csavargatta és a tekintetét a plafon felé tartotta. Én sem lehetettem nyugodt, mert én őszintén szerettem őt, abban meg már nem voltam biztos, hogy ő is így érez-e irántam, vagy csak a pénzemért van velem. Nem lepődnék meg rajta, ha őt választaná, hisz ő még fiatal, korban jobban hozzá illik, mint én.