5. rész

Íme a következő rész, ebben a részben már felbukkannak a Milanos focisták, így a szereplők menüpontban is bekerültek, tehát bővültek a szereplők. Látom van már kilenc feliratkozó, elegen pipáltok, csak komizni nem nagyon akartok. Ne legyetek lusták, bátran írjátok meg a véleményeteket.

Louis szemszöge

Edzés után felkerestem a vezetőséget, mert beszélni akartak velem az átigazolásomról. Az AC Milan szeretne engem kölcsön venni egy szezonra, amin húztam a szám, mivel a csapatom előtte nem akart elengedni, sőt nagyon is meg voltak velem elégedve, mert szerintük én vagyok a jövő egyik embere és még a válogatottban is meghatározó ember lehetek, na de ha most külföldre megyek egy gyengébb bajnokságba, akkor mi lesz így velem?

-Most meg akarnak tőlem szabadulni?

Kérdeztem elkeseredetten.

-Dehogy akarunk, pont, hogy azt akarjuk, hogy fejlődjél. Elmész egy szezonra külföldre, így nemzetközi tapasztalatot is szerezhetsz, mert a Milan szerepel a BL-ben is és több játéklehetőséget is ígértek neked, mivel az a Galliani nagyon erőszakos volt, mindenáron meg akart téged szerezni. Ha rám hallgatsz, akkor elmész kölcsönbe egy évre Olaszországba, utána visszajössz ide.

Elgondolkodtató volt, kipróbálhatnám magam a BL-ben, hisz eddig minden álmom ez volt. Most csak ez lebegett előttem, de közben meg az is, hogy mi van, ha csak a padot megyek koptatni, bár itt se lennék stabil kezdő, azt ki kell érdemelni.

-Több fizetést is ígértek neked.

-Nekem nem a pénz a fontos, hanem, hogy az álmaimat valóra váltsam.

-Ez a beszéd, fiam! Belőled nagy játékos válik! Akkor megfogadod a tanácsaimat és aláírod a kölcsön szerződést?

Egy darabig csend uralkodott az irodában, mert elkezdtem gondolkozni, de ez egy hirtelen döntés, tehát sietni kell. Nem engedték, hogy még egy napot is üljek rajta, és végül igent mondtam.

-Igen, belemegyek. Aláírom.

-Rendben, de innen már nincs visszaút, holnap Milánóba utazol! A repülő jegyről majd mi gondoskodunk. Kit szeretnél magaddal vinni?

-Vinnék mindenkit, aki csak fontos, de jelenleg csak a barátnőm és a két legjobb barátom tudnának elkísérni.

-Egyenlőre csak egy valakit vihetsz el, később mehetnek a többiek is, akiket csak akarsz! Legalábbis Galliani ezt mondta.

-Rendben van.

A megbeszélés után hazamentem, nagyon le voltam törve, amiért itt kell hagynom mindent, mert külföldre megyek. Itt marad minden és mindenki, aki fontos, de Eleanort nem hagyom itt, ő nagyon fontos nekem. Niall és Harry hiányozni fognak, meg persze a szüleim is.

Eleanor elmondása szerint kettőkor érkezik meg, addig is van egy órám, így el tudok menni Harryékhez. Így is tettem, akik nagyon örültek a látogatásomnak.

-Azt hittem már megfeledkeztél rólunk!

Mondta Niall, én sem akartam őket elhanyagolni, csak hát az edzések miatt nem maradt rájuk olyan sok időm, mint előtte.

-Tudod, hogy nem tenném! Amint van egy kis szabadidőm, jövök.

Válaszoltam, közben láttam Harryt a fürdőszobába bemenni. Nem tudom mi ütött belém, de úgy éreztem utána kell mennem, de nem tehettem meg. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam és azóta vagyok ilyen, amikor egyik este véletlenül rányitottam, miközben meztelen volt.

-Mindjárt jövök!

Szóltam Niallnek és rohantam fel a lépcsőn a fürdő felé és megálltam az ajtó előtt, miközben a kezem a kilincsen pihent. Hallottam a víz hangját, így hát biztos voltam benne, hogy Harry zuhanyzik. Kedvem lett volna benyitni, de most mit mondok neki, miért tettem? Sok időt tölthettem az ajtó előtt, mert már abba is hagyta és Niall is feljött, aki nem értette mit csinálok itt.

-Te mit csinálsz a fürdőszoba ajtó előtt?

Gyorsan kitaláltam valamit.

-Csak kezet akartam mosni.

Nem volt valami jó kifogás, mert azt a konyhában is megtehettem volna, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe.

-Miért vagy ilyen ideges?

Csak észrevette rajtam, hogy nagyon zavarban vagyok.

-Tudtommal Harry most  zuhanyzik, gondolom te is hallottad a vizet, mert lentről is hallottam.

Folytatta. Na ebből most hogy jövök ki jól? Valaki segítsen, rá fog jönni, hogy be akartam nyitni, azt meg végképp nem akartam, hogy Harry megtudja.

-Na, menjünk innen!

Megragadtam Niall karját és leráncigáltam a lépcsőről, amilyen gyorsan csak lehetett.

-Ez fáj, ne rángass így!

Kiabált, de nem hallgattam rá, nem akarom, hogy Harry tudomást vegyen arról, hogy ott álltam az ajtóban.

-Maradj csöndben!

Suttogtam kissé agresszíven, mikor leértünk, elengedtem, de ő elszaladt. Utána mentem, hát ha megsértődött és megint elkezdett sírni, ez már a szokásává vált. A konyha felé vette az irányt, a sarokba leült és ott sírt. Leguggoltam hozzá és a vállára tettem a kezem.

-Most meg mi van?

Szóltam oda finoman hozzá, hogy ne érezze, hogy haragszom rá, ami nem is volt igaz, csak ő gondolom azt hitte.

-Mostanában olyan vadul bánsz velem! Teljesen kifordultál önmagadból!

-Nem tudom te mit szólnál hozzá, ha megtudod, hogy titkolóznak előtted és nem hajlandó senki semmit se mondani, mert a múltkor azzal jöttél, hogy valamit sürgősen meg kell tudnom, de aztán visszaléptél. Komolyan nem értelek, te is ideges lennél szerintem a helyemben!

-Szóval ezért bánsz így velem?

-Nem, én nem akartalak megbántani!

2012. augusztus 24.

Holnap reggel utazom Milánóba Eleanorral és ki tudja mikor jöhetek vissza. A mai napot azzal töltöm el, hogy elbúcsúzom mindenkitől, aki csak fontos nekem. Elsősorban a szüleimtől, utána a két legjobb barátomtól, majd végül a csapattársaimtól is. Holnap veszek részt az orvosi vizsgálaton, ha mindent rendben találnak, csak akkor írhatom alá a szerződést, és vasárnap már el is kezdődik az olasz bajnokság, amin nem valószínű, hogy pályára lépek. Este összecsomagoltam a cuccaimat egy bőröndbe, csak a legfontosabbakat pakoltam be, ahogy Eleanor is.

Amikor leszállt a gépünk, Galliani elénk jött a repülőtérre, ő fogja megmutatni a házunkat, amit majd bérelünk. Beültünk az autójába, én előre, Eleanor hátra és indultunk is a lakás felé, azonban akadt egy kis probléma.

-Van egy kis gond, fiatalok.

Kezdett bele a mondandójába Galliani.

-A lakásból, amit szántam nektek, még nem költöztek ki, tehát csak egy hétig kell egyik csapattársadnál laknotok. Ugye nem gond?

Na ez már rosszul kezdődik, bemegyünk csövelni valakihez, akinek azt sem tudjuk milyen a családja, ahelyett, hogy elmennénk szállodába. Most ez mire jó?

-Inkább szállodába mennénk arra az egy hétre.

Feleltem, nem volt kedvem máshoz beköltözni, ráadásul egy olyanhoz, akit még csak nem is ismerek.

-Már megbeszéltem vele, legjobb lesz, ha ott laktok, így lehet könnyebb lesz a beilleszkedés.

Húztam a szám, de belementem, nem akartam már az első napon összetűzéseket.

-Rendben van!

Lassan megérkeztünk, kiszálltunk, majd kivettük a cuccainkat. Egy harminc körüli vékony testalkatú férfi állt meg előttünk, a haja vállig ért. Biztosan ő lesz az új csapattárs, akinél majd lakni fogunk. Amúgy eléggé érdekes, hogy ilyet elvállal, én nem fogadnék be egy idegent.

-Luca Antonini!

Mutatkozott be az előbb említett férfi és a kezét nyújtotta kéz fogásra.

-Louis Tomlinson

Kezet ráztunk.

-Ő itt a barátnőm, Eleanor Calder.

-Üdv!

Ők is kezet fogtak. Elmentünk a lakásba, megmutatta nekünk a szobánkat, ott volt a felesége is, Benedetta és a két kislánya: Sofia és Viola, akik öt és két évesek. Lepakoltuk a cuccainkat, majd menni kellett Milanelloba az edzésre, kicsit hamarabb érkeztünk, mert nekem még orvosi vizsgálatra is el kellett mennem. Szerencsére mindent rendben találtak, nem volt semmi bajon, így aláírhattam az egy évre szóló kölcsönszerződésemet. A fizetésemet a Doncaster fogja állni, többet fogok kapni, mint tavaly.

Az edzésen megismerhettem a csapattársaimat, azonban nem mentem oda senkihez, hanem megálltam az egyik fának támaszkodva napszemüvegben összekulcsolt kezekkel és néztem ahogy a többiek kihordják a labdákat, meg az egyéb eszközöket, amik szükségesek az edzéshez.

Antonini szemszöge

Befogadtam a fickót a házamba, mert nekem hatalmas szívem van és mindent magamra vállalok, amit csak lehet, hogy jó véleménnyel legyenek róla. Mert már nagyon elegem van, hogy a szurkolóknak így sem tudok megfelelni, ha jól is játszom, akkor is csak szidnak és elzavarnának a csapattól. Az a legfontosabb, hogy Allegri és a vezetőség megbíznak bennem és innen vonulhatok majd vissza. Tisztában vagyok vele, hogy egész nyáron balhátvéd után kutakodtak, de végül egy jobbhátvédet hoztak. Nem is értem ennek mi értelme, ugyanis erre a posztra ott van Abate és most jött fel az ifiből De Sciglio is. Biztosan majd padozni fog és én pont őt fogadtam be a házamba. Még csak segíteni se segített, csak messziről nézte hogyan pakoljuk ki a cuccokat abban a menő napszemüvegében, legalábbis ő biztosan annak találja. Odaszóltam Stephan-nak.

-Az angol csapattársunk nem éppen segítőkész és én meg egy ilyen alakot fogadtam be a házamba!

-Senki se kényszerített, hogy fogadd be! Különben is, nekem egy kicsit se szimpatikus.

-Nekem sem. Azt hittem valami motivált fiatal jön majd, erre meg idejön egy nagyképű bunkó fajankó.

Legszívesebben beszóltam volna neki, de szerencsére Kevin Prince barátom megtette helyettem. Közelebb is léptem, hogy halljam.

-Mit ácsorogsz itt? Edzés van, mindjárt jön Allegri, addigra ki kell pakolnunk mindent!

Na most eljátssza a nagy ártatlant, hogy ő ezt nem tudta, mert ő még új itt és nem ismeri a szokásokat.

-Bocsánat, nem értettem mit csináltok. Ne haragudjatok, megyek és segítek! Csak tudjátok, Angliában úgy volt, hogy mire megérkeztünk az edzésre, már minden ki volt pakolva.

-Nem Angliában vagyunk, kis csillag! Na, szedd össze magad és vedd le azt a szar napszemüveget, abban nem lehet edzeni.

Prince barátunk szépen megmondta neki, amit megérdemelt, így legalább leszáll majd a magas lóról. Nem is tudom, hogy mit van úgy oda magáért, hogy egy erősebb bajnokságból jött, mint az olasz, azonban azt elfelejti, hogy csak a másodosztályban nyomta és egy kis szaros 21 éves. Jól seggbe kell rúgni, aztán majd megtanulja, hogy itt nem így kell viselkedni.

-Jól van, ne beszélj már így velem, még csak most jöttem, nem tudtam, hogy itt ez a szokás!

-Ne próbálj jól kijönni a dologból, mert baromira nem megy neked!

Indultunk befelé, hogy kihozzuk a maradék bójákat. Ő továbbra sem vette le a napszemüveget, én nem akartam rászólni, de Prince megtette.

-Levennéd azt a fost? Ebben nem lehet edzeni!

-Nagyon erősen süt a nap, nem vagyok hozzászokva.

Már a fejünket fogtunk Prince-szel ezen a brit hülye gyereken, hát persze, ott sosem süt a nap, muhahaha. És most erre fogja az egészet.

-Pedig jobb, ha hozzászoksz, mert nem veheted fel a napszemüveget.

Nagy nehezen bár, de levette és betette az öltözőbe.

Megjött Allegri, és mielőtt kiadta volna a feladatokat, meg akart ismerkedni az új fiúval, bizonyára még személyesen nem találkozott vele.

-Én Massimiliano Allegri vagyok, az edző. Gondolom már hallottad a nevem, én is tudom a tiedet. Először arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudsz és mennyire fekszik neked a taktikám. Milyen poszton játszol?

-Jobbhátvéd vagyok!

-Remek! De ugye nem gond neked, ha néha beteszlek a bal oldalra?

Ezen a kérdésen nagyon elszorult a szívem, azt hittem bízik bennem, és ezt a brit hülye gyereket akarja betenni a posztomra. Ilyen nincs, de majd én megmutatom, hogy jobb vagyok nála. Nem érdekel, hogy elvileg fiatalítás folyik a csapatnál, azért jól jön az öreg a háznál, de ez sem igaz rám, mert annyira nem érzem magam annak harminc évesen.

-Én azt teszem, amit az edzőm mond.

Most próbál benyalni, de teszek róla, hogy a kis padok poshadjon meg. Na majd meglátjuk kinek lesz itt igaza. Minden esetre továbbra is kedvesnek kell lennem vele, hogy ne gyanakodjon semmire se.

Louis szemszöge

Nagyon pocsékul éreztem magam az edzésen a sok rossz arc között, mert tény, hogy többségük az volt, főleg az a feka csávó, aki belém kötött a napszemüvegem miatt. Hogy miért nem mentem oda segíteni nekik, mikor láttam, hogy éppen kihordják a cuccokat? Talán azért, mert mikor megjelentem, a legtöbben nagyon ellenszenvesen lestek rám, pedig nem ártottam nekik semmit. Komolyan nem értem mi bajuk van velem, mikor nem is ismernek, még az esélyt sem adják meg. Utána meg mit várnak? Hogy legyek velük kedves, mikor előtte bunkóztak velem? Azt már nem.

Allegri megnézte mit tudok, azt mondta ügyes vagyok, de a bal lábamon van még mit csiszolni, elvileg azt is gyakorolni fogjuk. Lucával mentem haza, aki kedves volt velem, ő szimpatikus volt. A legrosszabb arc egyértelműen az a feka Prince. Mi ez a név, talán azt hiszi, hogy ő a herceg? Ez nagyon bökte a szemem, hogy a mezére az van ráírva és még ő a nagy tízes. Na, majd megnézem hogy játszik.

Mikor hazaértünk, az a látvány fogadott minket, hogy Eleanor játszik a két kislánnyal, öröm volt azt nézni, ahogyan foglalkozik velük és ért a gyerekek nyelvén. Luca felesége meg nem volt otthon.

-Benedetta hová ment?

Kérdezte Luca Eleanort.

-Azt mondta elmegy vásárolni.

-Rendben.

Este, mikor lefeküdtem aludni, rám jött a sírógörcs, próbáltam elfojtani, még mielőtt a mellettem fekvő Eleanor meg nem hallja. Sajnos ez nem sikerült.

-Miért sírsz, Louis?

Az volt a bajom, hogy a csapattársaim csak arcoskodni tudnak és lenéznek. Nem örülnek nekem, utálnak. Ezek mellett meg honvágyam is volt.

-Nem sírok, honnan vetted?

Próbáltam letagadni, nem sok sikerrel.

-Ugyan már, észreveszem, ha szomorú vagy! Mondd el mi a baj!

-Majd inkább holnap!

Befordultam a fal felé, békén hagyott, mert úgy is tudja, hogy ilyenkor lehetetlen belőlem bármit is kihúzni. Csak sírtam, amíg el nem aludtam.

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy kinyílt az ajtó, ekkor az a másik oldalamra fordultam, hogy lássam az illetőt. Egy olyan személy lépett be az ajtón, akire a legkevésbé számítottam és nem is akárhogyan.