17. rész

Sziasztok, meghoztam a 17. részt és amint látjátok új kinézetet kapott a blog. Hogy tetszik nektek? Szerintem nagyon jó lett, remélem nektek is tetszik és jobban, mint az előző. Szavazzatok oldalt. Sajnos egyre kevesebb a komi és a pipálás is. Nem tudom mi az oka ennek, talán nem tetszik, amit írok? Nem tetszik a történet?

Milánó, Olaszország

A kórházban épp Louis életéért küzdenek az orvosok, csak épp elfogyott a vér, így egy kicsit sokat kellett arra várni, hogy találjanak egy embert. Végül sikerült Luca Antonini személyében, úgy tűnt még időben vannak, így folytatták a vérátömlesztést, ám de közben végzetes dolog történt.

-Megállt a szíve! Azonnal alkalmaznunk kell az újraélesztést!

Vagy öt percen keresztül csinálták, de semmi életjelet nem adott magáról: MEGHALT!

-Sajnos rajta már nem lehet segíteni! A halál beállta: 2012. szeptember  19. 18 óra 25 perc! 20 évet és 9 hónapot élt meg.

Adam szemszöge

Már türelmetlenül várakoztunk, hogy vajon megmenthető-e még, de minden jel arra mutatott, hogy megmenekül a haláltól. Már nem tudtam nyugton ülni, fel-alá járkáltam az izgalomtól, Harry a lábával dobolt, Niall csak ült, de az ő arcára is kiült az idegesség.

Bevallom beleszerettem Louisba, de Harry mindig rám akaszkodik, iránta semmit sem érzek, ő csak egy kis kaland, hogy sikerüljön elfelejtenem Louist, mivel ő a múltkori eset óta hallani sem akar rólam és azóta is tartja a haragot, de remélem hamarosan megbékül.

Az orvos letörve sétált felénk, majd ezt mondta.

-Sajnálom, már nem lehetett megmenteni, túl későn kapott vért! Isten nyugasztalja szegény fiút!

Harry felpattant, az orvos elé állt, teljesen ki volt akadva a hír hallatán.

-Tessék? Ez most azt akarja jelenteni, hogy meghalt? Elvesztettem a legjobb barátomat? Ezt nem teheti, azonnal hozza vissza az életbe, mert akkor én is öngyilkos leszek, érti?

Megfogta az orvos vállát és összevissza rángatni kezdte a dokit, aki látszólag hirtelen tehetetlen volt, majd végül lefogta Harry kezét.

-Kérem nyugodjon le, uram! Tudom, hogy ez nehéz, de a halál az élet része, ezt nem lehet elkerülni, akár fiatal az ember, akár öreg! Sajnálom, de ez történt, nem lehetett megmenteni!

-Átkozottak! Átkozott gyilkosok azok az újságírók vagy nem tudom kik, akik kitalálták azt a cikket róla! Meg az átkozott csapattársak, akik kiutálták! Meg fogják bánni!

Harry közel volt már az összeomláshoz, az egész kórház tőle zengett, az orvost fellökte és bement oda, ahonnan kijött, gondolom abban a szobában feküdt Louis. Megőrült vagy csak egyszerűen elvesztette a fejét. Nekem is könnyek gyülekeztek a szemembe, Niallel átöleltük egymást, annak ellenére, hogy ma látjuk először egymást. Semmi vonzalmat nem éreztem iránta, csupán együttérzésből. Hallottam Harry őrjöngését a szobából, csak azt hajtogatta egymás után, hogy Louis. Niallel odaálltunk az ajtó elé, ekkor azt láttuk, hogy szorosan magához szorítja Louis élettelen testét, miközben csak a nevét emlegeti. Kétlem, hogy ez visszahozhatná őt az életbe.

Louis szemszöge

Láttam magam felülről, ahogy fekszem a kórházi ágyban élettelenül. A lelkem elhagyja a testem és már nem vagyok többé a földön, mert egy újabb világ vár rám, a földi életemnek mostantól vége, aminek örültem is, mert nem bírnám elviselni a sok utálkozót velem szemben, amiatt, hogy fiúkkal voltam. Harry volt az egyetlen szerelmem és nem Eleanor. Lepergett előttem életem minden kockája, még az a kellemes pillanat is, amikor legelőször figyeltem fel rá Harry hátsójára, majd utána magára a fiúra is. Azok a pillanatok, amikor Adammel szeretkeztem, de annak ellenére, hogy Harryvel nem történt meg ez a dolog, mégis ő volt az, akit szerettem tiszta szívemből. Utána egy fehér folyosón mentem végig, aminek a végében egy nagy fényt láttam, ha oda elérek, akkor belépek egy másik világba. Gyorsan oda akartam érni, de nagyon lassan haladtam és egyszer csak meghallottam hátulról Harry hangját, ahogy a nevemet mondogatja, meg azt, hogy jöjjek vissza hozzá, különben ő is megöli magát, mert nélkülem üres és semmit mondó az élete. Figyelmen kívül hagytam egy darabig a kérését, csak kizárólag a fényre tudtam koncentrálni, hogy minél messzebb kerüljek a földi élettől. Azonban hirtelen egy fura érzés fogott el és ekkor meg is álltam, majd megfordultam. Az út másik végében Harry állt, ahogy könyörög nekem és patakokban folyik a könnye miatta, ezért visszafordultam, hogy lássam és közel érezzem magamhoz.

Adam szemszöge

Harry őrjöngött, miközben agyon szorította az élettelen testet, ami még az ágyban feküdt. Az orvosok lefogták őt, bár nagyon nehezen ment, de végül beadtak neki egy nyugtató injekciót, amitől szép lassan elaludt, így hát bevitték egy másik szobába.

Hirtelen csoda történt: a gép azt jelezte, hogy Louis szíve újraindult. Niallel összenéztünk, ezután orvos után kiabáltunk, hogy jöjjön ide, mivel Louis feléledt, nem halt meg. Hihetetlen öröm töltötte el a testem, hogy az egyetlen szerelmem mégsem ment el.

-Ez valóságos csoda!

Mondta az orvos meglepetten.

-Nem hittük volna, akkor ezek szerint mégis van benne élni akarás, különben nem tudott volna visszajönni. Összesen tíz percig volt halott!

Nem tudtam megszólalni az örömtől, ahogy Niall sem, aki el is sírta magát.

-Most meg miért sírsz? Hisz életben van?

-Ezek öröm könnyek! Ez annyira hihetetlen és Harry még nem is tudja!

-Meg fogja tudni, amint felébredt, csak ez az ideg összeroppanás ezt tette vele.

Louis még nem tért magához, ezért ki kellett mennünk. Addigra a megmentője is kijöhetett, akihez még nem jutottak el a hírek.

-Ugye megmenekült a haláltól?

Kérdezte aggódva, én csak bólogattam és ekkor hirtelen megkönnyebbült.

-Hihetetlen dolog történt! Tíz perce megállt a szíve, már mindenki azt hitte elvesztettük, de hirtelen csoda történt, ugyanis feléledt és most már csak arra kell várni, hogy magához térjen! Alig tudom elhinni!

A fiatalember arcán is látszódott a meglepettség, hiszen ilyesmi nem mindennap fordul elő.

Louis szemszöge

Amikor kinyíltak a szemeim, hirtelen azt hittem, hogy már a másik világban vagyok és véget ért a földi életem, mivel körülöttem minden fehér volt. Körül néztem és akkor jöttem rá, hogy ez csak egy kórház és közben eszembe is jutott, hogy én választottam ezt az utat, hogy visszatérjek a Földre kizárólag Harry miatt. Nagyon gyengének éreztem magam, szinte tehetetlennek és hirtelen nyögés hagyta el a számat.

-Harry! Hol vagy? Kérlek ölelj át!

Ajtó nyitás hallottam, egy fehér ruhás úr volt, bizonyára az orvosom.

-Magához tért!

Kiáltotta, ebben a pillanatban az ajtóban megjelent Niall és Adam, de akire én vágytam, nem volt itt. Csak álmodtam volna? Hatalmas csalódást éreztem a szívemben, hogy ő nincs itt, ezért egy könnycsepp zúdult a szememből az arcomra. Közelebb jöttek hozzám, de Adamet nem akartam látni, ő csalódást okozott nekem, amit nem tudtam neki megbocsátani. Az igaz, hogy Harry is megbántott és elárult, de őt szeretem.

-Menjetek innen, senkit se akarok látni, csak Harryt!

Mondtam erőtlenül.

-Úgy örülök, hogy élsz, már teljesen le voltunk törve.

Jelentette ki Niall.

-Niall, vidd innen ezt a férget, látni sem akarom, mert hányingerem van tőle!

-Adam, kérlek!

Könyörgött neki, majd Adam távozott szerencsére.

-Harry hol van?

-Teljesen kiborult a halál híred miatt, összeomlott, ezért nyugtatót kellett neki adni, most egy másik szobában pihen.

Harry szemszöge

Nem sokára magamhoz tértem, elaludtam az erős altatótól, de ettől még ez nem változtat a tényen, hogy Louis már nincs az élők sorában, ezért már nekem sem volt kedvem élni. Az orvos benyitott hozzám, látta, hogy már ébren vagyok.

-Hogy van? Ugye megnyugodott?

-Nem bírom elviselni a barátom elvesztését.

Közben sírtam, nem tudtam már vissza fogni magam, hadd lássa mindenki, hogy mennyire szerettem őt.

-Louis él! Nagy csoda történt, de visszajött az életbe!

-Tessék?

Tátva maradt a szám a csodálkozástól, az összes könnyem eltűnt. Ez nem lehet! Ez meg hogyan történt? Úristen, mekkora szerencse és többet nem is maradhatna egyedül, vagy egyszerűen vissza kell rázni az életbe, mert nem eshet még jobban depresszióba. Pszichológust fogadok fel neki, azt már elhatároztam.

-Bemehetek hozzá?

Kérdeztem még mindig remegve, mert az izgalomtól az összes testrészem remegni kezdett, a szívem majd kiugrott a helyéről.

-Persze!

Felelte az orvos és én ekkor kipattantam az ágyból, majd azonnal rohantam Louis szobájába, de még mindig csukva voltak a szemei és mozdulatlanul feküdt az ágyban, csak a gép jelezte, hogy él. Ennek nagyon megörültem, összetettem a kezeimet és ekkor Niall magához ölelt.

-El sem hiszem!

Suttogta a füleimbe, de én kiszabadítottam magam az ölelése alól, majd Louishoz odamentem, hogy egy nagy puszit nyomjak az arcára. Ekkor az ír barátom nevetésben tört ki.

-Elaludt!

Felelte még mindig nevetve, én meglepődve néztem rá.

-Miért? Már magához tért?

-Igen, az előbb. Kizavarta Adamet, mert nagyon haragszik rá. Ne ébreszd fel, mert eléggé ki volt merülve! Te hogy vagy?

-Már jól, köszi!

-Akkor haza is jöhetsz?

-Nem tudom, remélem.

Visszamentem a szobámba, majd megkérdeztem a dokit, hogy hazamehetek-e. Ő azt mondta, hogy az éjszaka mindenképp maradnom kell megfigyelés alatt, mert komoly idegösszeomlásom volt. Befeküdtem az ágyba és pihentem.

Niall szemszöge

Adammel indultunk hazafelé, majd elköszöntünk egymástól, tehát ma éjszaka egyedül alszom a házban, mivel Louis és Harry kórházban vannak, Eleanor Manchesterben és csak holnap jön haza. Vajon mit fog szólni a történtekhez? Gyorsan megfürödtem, hogy a kedvenc sorozatomat a kanapéról tudjam nézni. Lehoztam az ágyneműimet, mert azt tervezem, hogy bealszom a tévé előtt, de ehhez ki kellett húznom a kanapét, hogy jobban elférjek. Mikor bekapcsoltam a tévét, az egyik csatornán éppen a híreket mondták be, ez nem is lenne olyan érdekes, ha épp nem Louisról lenne szó. Mivel róla volt szó, így nem kapcsoltam tovább, hanem végig hallgattam. Mutatták a fürdőszobát is, meg betették az interjút, amit velem készítettek. Csak annyit tudnak, hogy életveszélyes állapotban kórházba vitték a mai napon, de az állapotáról semmit sem nyilatkoztak, mert hozzájuk még szerencsére nem jutott el a hír. Bár lehet szólni kéne, mivel egy csomó szurkoló halálra aggódja magát miatta, meg remélem a társak is. Kiírtam twitterre: „Louis Tomlinson túl van az életveszélyen, tehát nyugodjon meg mindenki! Ezer köszönet Luca Antonininek, aki vért adott neki, így az életét is megmentette!”

Antonini nem rendelkezett twitterrel, így nem tudtam őt megjelölni benne, de egy csomó komment érkezett rá. Hamarosan ellepte a Milan oldalakat a jó hír, így egy csomóan fellélegezhettek.

Reggel, mikor felébredtem még ment a tévé, én mondtam, hogy be fogok rajta aludni. Ma érkezik Louis anyukája, és mivel most Harry is kórházban van, így nekem kell kimennem elé a repülőtérre. Kocsim nem volt, így hívtam egy taxit, így azzal mentem, majd megvártam, amíg leszáll a gép. Johanna nem sokára megérkezett, amúgy a beceneve Jay, mi így hívjuk őt, Louis persze anyának. Útközben elmeséltem neki mindent, teljesen ki volt amúgy borulva, hogy a fia ilyesmit tett magával, de mikor említettem neki, hogy túl van az életveszélyen, akkor megkönnyebbült. Otthon Jay lepakolt, majd indultunk tovább a kórházba Louishoz, Harry viszont már össze volt pakolva, mire odaértünk.

-Hol van Louis? Be lehet menni hozzá?

Kérdezte Jay, én meg csak bólogattam és mondtam, hogy kövessen. Az orvos megengedte, hogy bemenjünk hozzá, mert viszonylag már jól van. Amikor Louis meglátta az anyukáját, majd kiugrott a bőréből, azonnal fel is kelt az ágyból, de megszédült szerencsétlen és a földön kötött ki. Hallottam, ahogy a feje koppan egyet a földön, nagyon megijedtem és szerintem Jay is.

-Úristen! Nem ütötted meg magad?

Hajolt le hozzá Jay és megsimogatta a fejét.

-Nem, nincs semmi bajom! Jól vagyok!

Felelte Louis és próbált felkelni kevés sikerrel, ezért besegítettem neki. Megfogtam a karját és visszavezettem az ágyhoz, hogy lefeküdhessen.

-Nagyon beverted a fejed?

Faggattam.

-Annyira nem, ne aggódj már!

Manchester, Anglia

Eleanor szemszöge

Mario ágyában ébredtem fel, mindketten hiányosan voltunk felöltözve, sőt nem is volt rajtunk semmi. Felkeltünk, lezuhanyoztunk, ezután felöltöztünk, majd lementünk a konyhába reggelizni.

-Mit szeretnél enni?

Kérdezte kedvesen.

-Rád bízom!

Válaszoltam mosolyogva. Ő addig bekapcsolta a tévét, mert kíváncsi volt a sport hírekre (hátha beszélnek róla is). Végül tojás rántottát ettünk teával és néztük a sport híreket. Hát persze, hogy az imádottamról volt szó először, megint összebalhézott az edzőjével. Ez már szinte természetesnek számít nála, ezért elnevettük magunkat mindketten, látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet, meg, hogy a középpontban van.

Nem sokkal később egy roppant érdekes hírre kaptam fel a fejemet:

„Louis Tomlinson öngyilkos akart lenni, de megmenekült a haláltól! Az Ac Milan frissen igazolt angol  játékosa felvágta az ereit, majd befeküdt a fürdőkádba. Egy barátja, Niall Horan talált rá a játékosra, aki azonnal kihívta a mentőket és még egy búcsú levelet is hagyott maga után….”

Amint végig hallgattam a hírt, a nevetés tört ki belőle és biztos, hogy nem kamu, mert még maga Niall is nyilatkozott, miközben mutatták a véres fürdőszobánkat is.

-Te most komolyan ennek örülsz?

Kérdezte megdöbbenve Mario.

-Hogy örülnék már? Más miatt nevetek!

-Hát akkor mi olyan mulatságos?

Bekaptam még az utolsó rántottámat, majd belekortyoltam egyet a teámba, miközben azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki, hogy nekem Louis a pasim. Félek, hogy kinevet, hogy leálltam egy ilyen idiótával, de magamban tartani is nehezemre esett.

-Louis a pasim már lassan egy éve!

Végül kinyögtem nagy nehezen.