2013. október 7., hétfő

15. rész

Sziasztok, most elég hamar meghoztam az új részt, mert most volt bőven ihlet, remélem tetszeni fog.

Louis szemszöge
Ideje hazamennem, mert már reggel van és jó lenne már ledőlni az ágyba. Amikor megérkeztem, a nappaliban Niall a kanapén aludt, de felébresztettem, mert az ajtó nyitásra azonnal felkapta a fejét és rám nézett. Nem sokkal később Harry jött ki a szobájából másnaposan, aki csak egyre közeledett felém. Félek, hogy talán megharagudott és bántani akart, amiért bevertem neki tegnap egy hatalmasat. Megállt előttem és mélyen a szemembe nézett, az én testem meg remegett a félelemtől. Engem már senki se szeret, sikerült mindenkivel megutáltatnom magam ezzel az idióta viselkedéssel. De mi mást tennék, mikor elárultak, becsaptak és kinevettek és pont azok tették, akiktől a legkevésbé vártam volna. Mit jelent az a szó, hogy barátság? Mert nekem már azok sincsenek a világban, mert mind hátat fordít nekem. Hogy miért? Talán azért, mert egy csődtömeg vagyok, amióta Milánóba költöztem, azóta vannak ezek a problémáim, az önértékelésemmel is csak a baj van. Megváltoztam és ezért fordulhattak el tőlem. Mindenről én tehetek, ezek után már nem is csodálkozom. A lelki fájdalmam erősebb volt, mint a fizikai, ugyanis amíg el voltam, a kezem megsebesítettem eléggé durván és abban a pillanatban ömlött belőle a vér, mostanra úgy éreztem elállt valamennyire, de éreztem azt az égető érzést, meg azt, ahogyan folyik kifele a vérem. Nem érdekelt, csak Harryre tudtam koncentrálni, aki velem szemben állt. Nem állt sokáig tétlenül, miért is tette volna? Kezével felhajtotta a pólómat, majd a hasamat kezdte el szép lassan simogatni és egyre lejjebb haladt, én meg persze élveztem az egészet, eszem ágában sem volt megszakítani. Még akkor sem, mikor Niall végig nézte az egészet.
-Mit csinálsz?
Kérdeztem halkan és félénken, de nem válaszolt, hanem szép lassan belenyúlt a gatyámba és érdekes módon ezt is hagytam, hiába haragudtam rá nagyon, de az ő látványa mindig felizgat, sokkal jobban, mint Adam, főleg, amikor ilyeneket csinál velem.
Ekkor hirtelen Niall kirángatta Harry kezét a gatyámból, majd arrébb lökdöste göndör hajú barátunkat.
-Állj le, Harry! Te nem vagy eszednél!
-Nagyon is eszemnél vagyok!
Arrébb lökött az ajtótól, mivel útban lehettem neki, majd elviharzott otthonról. Niall megragadta a karom, majd a fürdőbe rángatott, egyenesen a csap alá tartotta a vérző kezem. Egyre jobban csípett, talán a hideg víztől.
-Tartsd itt, mindjárt jövök!
Szót fogadtam neki, hamarosan egy elsősegély táskával rontott be, amiből kivette a géz tekercset. Elzárta a csapot, megfogta a kezem és a sebes kezemre tekerte rá a gézt.
-Nagyon fáj?
Kérdezte aggódva.
-Igen, eléggé.
-Mit csináltál?
-Próbáltam levezetni a feszültségemet, de nem igazán sikerült.
Hangom elcsuklott és kitört belőlem a sírás, hiába próbáltam magamba fojtani, elsírtam magam Niall előtt, aki csak egy öleléssel reagált rá.
-Nincs semmi baj! Mondd el nyugodtan, hogy mi bántja a lelked!
-Egy csődtömeg vagyok! Mindenki utál és kinevet, nem tudok így élni!
-De miért? Ki bántott?
-Harry és Adam! Meg persze a csapattársaim sem kímélnek!

Harry szemszöge
Niall szerint megőrültem, de én nagyon is jól tudom mit akarok csinálni, azt is, hogy Louisszal mi volt a tervem, de az idióta ír haverom megakadályozta. Mégsem lett volna olyan jó ötlet az ő szeme láttára csinálni, mert akkor megtudja az igazságot, amit én, Adam és Louis tudunk. Elmentem egy újságárus előtt,  sport újság címlapján Louis köszönt vissza rám, így hát megálltam és megvettem, mert ezt el kell olvasom, mert a címe is figyelemfelkeltő volt: „Louis Tomlinson homoszexuális?”
Gyorsan kifizettem, majd elhúztam onnan, arra gondoltam Adamnél olvasom el majd vele együtt, de nem bírtam megállni, hogy ne nézzek bele, így hát leültem egy padra és kinyitottam az adott oldalnál.

„Louis Tomlinson homoszexuális lenne?

Az AC Milan angol futballistáját tegnap éjjel egy meleg bárban látták, ahol lencsevégre is kapták, amikor egy arany parókás férfival csókolózik. Ő maga meg rózsaszín parókában van, amivel bizonyára leplezni akarta saját magát, azonban így is gyanús volt pár szurkoló számára és akkor vált biztossá, hogy ő lapul a paróka alatt, amikor a partnere egy másik fiúval flörtölt. Tomlinson erre begurulhatott, mert lerántotta magáról és a feltételezett párjához vágta, ezután távozott a bárból.
Ez már nem az első alkalom nála, ugyanis napokkal ezelőtt egy fekete hajú sráccal látták csókolózni az utcán, amit meg is örökítettek. Vajon mit fog szólni a gyönyörű barátnője, Eleanor Calder ezekhez a képekhez?”

Hangosan felnevettem, miután elolvastam a cikket és a képeket is megnéztem, amiken valóban ő szerepelt, így aztán majd tagadhatja, nem fog neki menni. Mindvégig ettől félt, hogy kiderül, erre meg tessék.
Felmentem az internetre a telefonomról, hogy megnézzem a legújabb futball híreket a barátomról és lám, tele van ezekkel a képekkel a világháló. Írtam neki egy sms-t, hogy nézzen fel, majd twitterre is kitettem pár linket Milanos oldalaknak. Louis nem volt fent egyetlen egy közösségi oldalon sem, így a szurkolók nem léphettek vele kapcsolatba. Eltettem a telefonomat, majd indultam tovább Adamhez.

Manchester, Anglia
Eleanor szemszöge
Untam már az egész életemet, amióta Milánóba költöztünk, mert Lucán kívül nem sikerült felszednem egyetlen egy olasz csávót, sőt Luca még nem is tartozott a jobbak közé. Nekem egy egyedülálló macsó kell és nem egy nős lúzer, de be kellett érnem ennyivel. Amúgy a valóságban nem is a suli miatt jöttem ide, az csak másodlagos volt, az elsődleges Mario Balotelli volt. Bár kétlem, hogy másodjára le fog velem állni, bizonyára nem is emlékszik már rám, de ha elmegyek a múltkori bárba, ahol felszedtem, akkor még lehet esélyem. Elmentem a legdrágább plázába vásárolni, mert be kell szereznem egy-két szexi darabot, de ez sem az én pénzem, hanem Louis-é, mivel nekem mellette nem kell dolgoznom, csak kizárólag ezért vagyok még vele. Ez így is marad, amíg nem találok egy gazdagabbat és most Balotelli a cél, mert ő sokkal híresebb is.

Sikerült beszereznem az egyik legkurvásabb ruhát: egy aranyszínű rövid kis top, amiből kint van a fél mellem, és hozzá egy ugyanolyan színű miniszoknya, ami nagyon rövid volt és ez még nem volt elég, mert oldalt még ki is volt vágva. Ezt vettem fel ma este és nagyon erős sminket kentem fel magamra, hogy biztos legyen Balotelli elhódítása. Megérkeztem a bárba és vártam mikor lép be, ami hamarosan be is következett, én ekkor felálltam az asztalra, ahol erotikus táncot nyomtam le a közelében, a kezemben meg piás üveg volt, amibe időnként bele is ittam.
Igen, ez az! Észrevett, azonnal oda jött hozzám és levett az asztalról és a fülembe súgott valamit.
-Rád emlékszem! Egyszerűen isteni voltál múltkor az ágyban!
-Igen? Meg akarod ismételni?
-Ez hülye kérdés, ez csak természetes! Imádom az angol nőket!
-Én meg a feka pasikat, isteniek!
-Ez a szerelés rajtad áll a legjobban, imádom, ha a csajok jó sokat megmutatnak magukból.
Elmentünk a pulthoz inni.
-Te ismered Louis Tomlinsont?
Kérdeztem Balotellit, hát ha hallott már róla, bár kétlem, mert ő egy lúzer.
-Ő az, aki a másodosztályból elment a Milanba?
-Igen, rá gondoltam. Mi a véleményed róla?
-Kis buzi! Láttad a cikket róla? Szörnyű!
-Milyen cikket?
Meglepődtem. Mi a fenét csinált, amiért szörnyű dolgot írtak róla?
-Pultos, kérem a sport újságot!
Kiabált oda a pultos fiúnak, aki elé is tette az újságot. Kinyitotta, majd elém tette, hogy olvassam el. Nem írtak róla sokat, de az is elég volt, hogy elhányjam magam tőle.

„Louis Tomlinson még csak most igazolt el külföldre és máris megmutatta mindenkinek az igazi énjét. A 21 éves játékos a másodosztályból igazolt át az olasz első osztályú AC Milan csapatába, ahol eddig remekül szerepelt, bár most sérült és ezt ki is használja, hogy elmehessen az éjszakába szórakozni. A kiválasztott helye egy meleg bár volt, ahová a feltételezett pasijával ment el Milánó belvárosába és mindketten parókában próbálták magukat leplezni kevés sikerrel. A képen az látható, ahogyan egymást falják az éjszakában”

A képen egy arany és egy rózsaszín parókás srác szerepelt és az utóbbi igen csak hasonlított Louisra, de nehezen tudom róla ezt elképzelni, hogy ő ilyeneket csinál. Reggel felhívom, hogy megcáfolja, most csak Mario volt a legfontosabb. Röhögve elhajítottam az újságot és egy nagy cuppanóst kapott a szájára tőlem Mario, amit viszonzott is. Rettenetesen vad volt, amit élveztem.

Louis szemszöge
Niall faggatott, hogy mindent mondjak el részletesen, de nem tettem. Ezt nem tudhatja meg senki és ekkor a zsebemben rezgett a telefonom: sms érkezett. Ekkor ki is húztam és láttam, hogy Harry a feladója: „Szia, menj fel a netre, jó kis szaftos pletykák terjednek rólad, ja és ne felejtsd el megvenni a mai sportot, mert írnak rólad, nem is akármit. Jó legyél, barátom! Jössz még nekem egy éjszakával, ezt megígérted!”
Zaklatott lettem, mégis mi az, amit írnak rólam. Niall már rég magamra hagyott, mert megkértem rá, én meg az ágyban pihentem. Gyorsan lementem a nappaliba, ahol Niall a kanapén ülve megint csak tévézett és popcornt zabált. Mi mást csinálna, neki amióta itt vagyunk, ez a programja. Ő sem olyan, mint régen.
-Niall, elkérhetem a laptopodat?
-Persze, ott van az asztalon. Jól vagy már?
-ööö…igen!
Hazudtam, a sebem baromira fájt még mindig és a géz is lassan átázik a véremtől, de nem izgatott az sem, ha elvérzek és kórházban végzem, de még az sem, ha a koporsóban esetleg.
Felmentem a szobámba, leültem az ágyra és bekapcsoltam a készüléket. Felmentem Milan forumokra, ahol szinte csak én voltam a téma, ami igen csak meglepett, mert általában El Shaarawy-ről, esetleg Boatengről beszélnek. Nem számítottam sok jóra, ami be is igazolódott, mindenféle kis buzinak elhordtak a szurkolók és a képek is elterjedtek, ahol Adammel smárolunk a meleg bárban meg az utcán. Lebuktam és tehetetlennek éreztem magam. Most azonnal véget vetek az életemnek, mert ezt nem bírom tovább. Leosontam a konyhába egy éles késért, majd a bezárkóztam a fürdőszobába.

Antonini szemszöge
Ma El Shaarawy-val töltöm el a napot, átmegyek hozzájuk Benedettával és a gyerekekkel és ott lesz az ő családja is. Kerti partit rendeznek, ahová meghívottak vagyunk. Rajtam kívül a csapatból még ott lesz De Sciglio, Boateng, Abate, Constant, Bonera, Abbiati, Ambrosini, Mexes, Muntari és Tomlinsont, akit nem értettem, hogy mi a fenének hívta meg. Csak tönkre fogja tenni ezt a csodálatos napot, de majd megkérdezem tőle.
Hamarosan meg is érkeztünk, már mindenki ott volt a családjával, kivéve a nem kívánatos személy, de szerintem ő senkinek sem hiányzott.
-Louis nem jön el?
Kérdezte De Sciglio, El Shaarawy ránézett.
-Nem tudom, pedig meghívtam.
Boateng dühös lett erre, ezek szerint ő nem tudott róla.
-Mi a francnak hívtad meg azt a kis senkit?
-Nem értem miért utáljátok, őt is be kell fogadni a csapatba! Nem rossz fiú ő, csak nem úgy kéne vele bánni, ahogy ti teszitek.
-Te nem láttad a cikket? Mindenki erről beszél, hogy Tomlinson buzi és egy buzi bárban csávókat smárolt le, ja és az utcán is! Na ehhez mit szóltok?
-Biztos, hogy kamu! Mi bizonyítja, hogy az ő? Tök sötétek a képek és alig látszik rajta az arca. Szerintem valami rossz akarója tette ezt, de figyeljétek meg, hogy hamarosan kiderül, hogy az egész csak egy rosszindulatú pletyka.
-Merem remélni, nem akarok egy buzerátor csapattársa lenni.
Közben ránéztem a bejáratra, hogy mikor érkezik meg, de nem történt meg, pedig a Fáraó neki is megterített, de üresen állt a helye.
-Szerintem felhívom, mert direkt szóltam neki, hogy jelezze, ha nem tud eljönni!
Szólalt meg El Shaarawy, majd a kezébe vette a telefonját és tárcsázni kezdte. Bizonyára nem vehette fel, mert utána el is rakta.
-Nem tudom mi van vele!

Niall szemszöge
Kéne valamit ebédre rendelnem, Louis is éhes lehet már. Rendeltem pizzát, egy egészet magamnak és egyet meg neki. Mikor kiérkezett, kiabáltam neki, hogy jöjjön le, mert itt az ebéd.
-Louis, kész az ebéd! Gyere!
Helyet foglaltam, nem vártam meg, mert már nem bírtam, hanem azonnal neki láttam a hatalmas pizzámnak, könnyen be is faltam az egészet. Mire végeztem, Louis még mindig sehol és már ki is hűlt. Kénytelen voltam neki felvinni, mert úgy tűnik nem akar kimozdulni a szobából. Benyitottam óvatosan, mert lehet, hogy alszik, viszont később rá kellett döbbennem, hogy nincs itt. Ledobtam a pizzás dobozt az ágyra, ahol a laptopom feküdt el és az ágynemű is fel volt gyűrve.
-Louis!
Kiabáltam hangosan a nevét többször, de hiába, mert nem jött elő. Most már arra gondoltam, hogy elment, de akkor miért nem vettem észre, mikor az ajtó a nappalinál van és ha elment volna, akkor feltűnne, ahogy kilép, de ennek semmi jelét nem véltem felfedezni, pedig most nem aludtam el a tévé előtt. Elmentem pisilni, utána a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy kezet mossak, de amikor benyitottam, akkor szörnyű látvány fogadott és amit még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék. Kiborultam.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a történeted. Csak gratulálni tudok, mert sikerült egy olyan sztorit összehoznod amit csak kevés ember tud megtenni. A történet érdekes, sikerül a karaktereknek más arcát is bemutatnod és a legfontosabb ,hogy mindig tudsz fordulatot bele vinni. Remélem a részek minél hamarabb jönnek majd, mert alig tudok várni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a bíztató szavakat és örülök h tetszik és h értékeled h nem sablon blog

      Törlés
  2. Na ne,és pont most kellett abbahagynod ??
    Nagyon jó lett,hamar a kövit !!
    Most akk Louis öngyi lett ?? Mondjuk a körülmények azt diktálják,szóval nem csodálkoznék,ha igen..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindenre választ kapsz a következő részben, addig is türelmet mindenkitől! Tudom, nehéz kivárni

      Törlés
  3. Már megint így hagytad abba... ohh :/ :)
    Nagyon jó lett, izgatottan várom a folytatást és kíváncsi vagyok mi lesz Louisval, remélem azért nem hal meg...

    VálaszTörlés
  4. Mikor van az a hamarosan? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amikor hozom a nkövetkező részt, tehát napok múlva. Amikor kész leszek vele, azonnal rakom is fel

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés