21. rész

Meghoztam az új részt, remélem ez is tetszeni fog. Ám bocsi, ha egy kicsit eseménytelenebb ez a rész, mert csak most kezdődnek majd az újabb események, konfliktusok. Nem akarom lelőni a poént, de a továbbiakban izgalmas részek várhatóak, csak legyetek türelemmel. Nagyon szomorú lettem, amikor láttam, hogy 30 feliratkozó van, de aztán később ez 29-re csökkent, ami azt jelenti, hogy valaki leiratkozott. Bár tudnám, hogy ki volt. De azért nagyon örülök neki, hogy már 29-en feliratkoztatok és továbbá nagyon hálás vagyok, amiért lassan 13 ezerre nő az oldal megjelenítések száma. Ha lehet, hagyjatok magatok után nyomot, nagyon örülnék pár építő kritikának és kominak. Köszönöm!

Eleanor szemszöge

Troy szólt, hogy vigyem be neki a törölköző a fürdőbe, de amikor visszaültem a helyemre és folytattam volna a keresztrejtvényem, akkor vettem észre, hogy a földön valamilyen fénykép fekszik. Mivel felkeltette a kíváncsiságom, felálltam és megnéztem. Egyszerűen elállt a lélegzetem, amikor meglátom ki van rajta, illetve inkább kik. Amúgy Jay volt rajta fiatalkorában, és a kezében a kicsi Louist tartja. Vajon ez a kép mit keres nála? Miért tartja ezt magánál? Lehetséges, hogy ő Louis vér szerinti apja? Mikor rákérdeztem van-e gyereke, terelte a témát és utána letagadta. Majd én kiderítem az igazat, mert nagyon kíváncsivá tett. Igazából nem lehet tudni, hogy ki az igazi apja, hiszen Jay akkoriban mindenféle jöttmentnek széttárta a lábát, és akkor erre az következtethető ki, hogy Troy ezért tagadta le. Eltettem a képet, ez még jól jöhet nekem.

Louis szemszöge

Hét közben, október 3-án BL meccset fogunk játszani, méghozzá a második csoportkört. Egészen pontosan Oroszországba utazunk emiatt, Szentpétervárra, mert a Zenit fogad minket hazai pályán. Épp a meccs előtti utolsó edzésünk ment, amikor Luca bejelentette, hogy ő elhozza az egész családját, hogy kiránduljanak egyet, azonban Allegri húzta a száját és azt mondta neki jelentkezzen ez ügyben a vezetőséghez. Elvileg senkit sem lehetne hozni, na de az ilyen nyalisoknak, mint ő ezt is sikerül elérniük és ez nagyon bosszantott. Ha most beszólok neki, garantáltan jobban fognak utálni, mint eddig. De nem bírtam ki, muszáj voltam odaszólni valamit neki.

-Te nyalás nélkül nem lennél sehol, sőt már lassan ki is túrnak a posztodról, tehát leshetsz nyali, ragi Luca! –Megmondtam neki a magamét, ez most tényleg jól esett, mert már rég óta magamban tartogatom ezt. Persze, hogy felhúzta magát, szembe állt velem.

-Mit mondtál nekem, te kis senki? –Kérdezte bosszúsan, én meg csak cinikusan nevettem, amire még idegesebb lett. Lökött rajtam egyet, de látszott rajta, hogy nem akar verekedést. Miért is akarna, akkor már nem ő lenne Szent Luca.

-Válogasd meg a szavaidat, te kis hülye! –Persze a nagy Boateng nem maradhatott ki, egyre jobban irritál. Tőle jobb félni, mert a múltkor is elvert, de nem érdekel, akkor is visszabeszélek neki, nem fogom hagyni, hogy megalázzanak és elnyomjanak.

-Muszáj volt megszólalnod? Ragaszd össze a szád pillanatragasztóval, utána próbálj dumálni!

-De nagynak érzi magát itt valaki! Amint elhagytuk Milanellot, akkorát kapsz, hogy hazarepülsz Angliába!

Szent Luca felnevetett és mellette még egy páran Boateng szellemes mondatán. Én is vissza tudok vágni neki rendesen, de lehet meg fogom bánni, jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé.

-De nagy a szád, inkább takarodnál vissza te Afrikába a magad fajta majmok közé! –Tudom, ez egy kicsit durva volt, de mindenáron meg akartam sérteni és ez sikerült is, ugyanis erre annyira bedühödött, hogy ököllel behúzott egyet az arcomba, ezután gyomorba is rúgott. Ott azonnal össze is rogytam a földön a hasamat fogva, Ambrosini közbelépett, de már késő volt.

-Ezt azonnal fejezzétek be, fiúk! Mindjárt itt lesz Allegri és ha meglátja, hogyan viselkedtek, ki lesz akadva! Prince, nyugi, ne verekedj! Louis vagy hogy is hívnak téged, te meg mi a fenének szólsz be neki? Tudod, hogy erre allergiás!

-Nem érdekel, megérdemelte ez a csicska!

Boateng jött volna nekem következő adagot adni, de a többiek lefogták, nem engedték a közelembe.

-Nagyon meg fogod bánni, Tomlinson! El töröm a gerinced, ha kijutunk innen, azt garantálom! –Ordítozott torka szakadtából, már nem tudtak megérinteni a szavai, minden lepereg rólam, amit ő mond.

-Kinek akarod te eltörni a gerincét? –Szólt közbe Allegri, akkor ezek szerint meg is érkezett és Boateng utolsó mondatát elcsípte.

-Ennek a kis hülyének, biztos, hogy hazarepítem Angliába törött gerinccel!

Forrt az agyvize az idegtől, az biztos, a szemeiben is látni a gyűlöletet.

-Ezt kérlek ne itt! Állj ki a pálya szélére és garantálom, hogy a meccsen nem fogsz játszani! –Parancsolta Allegri keményen.

-De… -Ellenkezett Boateng.

-Semmi de, ilyet nem mondunk senkinek, főleg nem a csapattársadnak! Eredj, tedd, amit mondtam! –Kénytelen volt, már indult is, miközben káromkodott egy sort magának. Ekkor Szent Luca előlépett.

-Rasszista megjegyzést tett rá, nem ok nélkül mondta neki!

-Nem érdekel, elkezdeném az edzést!

Nem kívánt tovább beszélni róla. Én persze örültem neki, hogy Boateng a pálya szélén kuksol és nem játszhat a következő meccsen. Mikor futottuk a köröket és miközben elhaladtunk mellette, beleröhögtem a képébe. Annyira ideges lett, hogy fellökött, én meg a többiekre estem. Ez már annyira nem volt élvezetes, de azt igen is élveztem, hogy Allegri ezt teszi vele. Annyira el van szállva magától, szinte lesül róla a tízes mez a hátáról, kijár neki a lecke. Szerencsére ennek a lökésnek Allegri is a szemtanúja volt. Persze, hogy a fekete bőrű társunkat szidta le.

-Takarodás az öltözőbe! –Kiabált rá, ő meg már indult is. Én csak vigyorogtam magamba.

-Hallod, ne röhögjél, ezt nagyon meg fogod keserülni! –Szólt be Mexes, a szőke, buzi középhátvéd. Gusztustalan, az egyszer biztos. Jobb lesz leállni, mára már elég volt, sőt már sok is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire el fogok menni, tehát ez van. Folytatódott az edzés, azonban tartottam attól, hogy el kapnak és jól elvernek, de jobb nem ilyenekre gondolni. Már az öltözőbe is félve léptem be, de okom nem volt rá, mert senki sem szólt hozzám, teljesen levegőnek néztek, még Mattia is, pedig tőle nem ez a megszokott viselkedés. Bizonyára El Shaarawy haragudott rám, mivel egyik legjobb barátját sértettem vérig, hiába is zsarolta meg, akkor is meg volt benne az együttérzés. Nem csodálom, hogy nem akar társalogni egy olyan emberrel, aki rasszista megjegyzést tett a társára, főleg, hogy ő is Afrikából származik, de nem fekete bőrű. Amikor kiléptem Milanellon kívülre, ott várt rám.

-Beszélni szeretnék veled! –Állított meg.

-Tudom, most utálsz, meg van rá az okod, hiszen egy senki vagyok! –Mondtam szomorúan.

-Ne mondj ilyeneket, inkább gyere, hazaviszlek és közben megbeszéljük!

Beültünk az autójába, beindította a motort és indultunk is.

-Máskor fogd vissza magad kérlek, nem érdemes Prince-szel ujjat húzni, mert könnyen megégetheted magad, ezt jó tanácsként mondom! Tudom, hogy ő kezdte, nem kellett volna közbeszólnia, mikor Lucával vitatkoztál, azonban neked nem kellett volna beszólnod neki, akkor nem indult volna el. –Higgadtak tűnt, azt hittem le fog üvölteni, de nem így lett.

-Nem bírom elviselni, hogy folyton eljátssza a kis szentet, meg világosan meg lett mondva, hogy nem vihetünk magunkkal családtagokat, de ő benyalt a vezetőségnél, így persze, hogy megengedik neki. –Emeltem fel a hangom.

-Ne kiabálj kérlek, amíg én nyugodtan beszélek, addig te is! Prince elkezdte, hogy hazarugdos téged Angliába, erre te begurultál és megjegyzést tettél a bőrszínére. Vigyázz, mert ezt büntetik!

-Szóval te is mellette állsz, amúgy meg leszarom!

-Látom nem érted, amit mondani akarok neked! Fiatalabb vagyok nálad egy évvel, mégis több eszem van.

-De nagyra vagy magadtól! Tudod mit, nem érdekelsz! És az sem izgat, ha feljelent, csinálja csak, de én januárban el fogok innen menni! Most tegyél ki, nincs kedvem tovább beszélgetni erről! –Már teljesen ki voltam akadva, tudom én is hibás vagyok, de nem ok nélkül tettem, amit és engem képtelenek megérteni.

-Hazaviszlek, már megmondtam! Most utoljára mondom, hogy ne kiabálj velem, mert én sem teszem! Köszönöm! –Már ő is mérgesebb volt, nem nagyon tudta tartani a nyugodt hangszínt. Az út hátralévő részében már nem szóltunk egymáshoz, talán így is volt a legjobb.

Mikor beléptem a lakásba, Harry ült a nappaliban, napok óta nem szólunk egymáshoz játékot játszunk, mert nagyon haragudtam rá. Ő próbált beszélni hozzám, de levegőnek néztem, így legalább észreveszi magát. Ez így pont jó volt, mert kidobni őt nem akartam, amit anya és Niall ellenzett, mert ugye nem értették a logikát, hogy ha Eleanort elküldtem, akkor őt miért nem. Nem voltam jelenleg nyugodt állapotban, ezért a jelenléte különösen irritált.

-Miért vagy ilyen ideges? –Továbbra is próbálkozik, már egyre nehezebben megy az, hogy levegőként tekintsek rá, legszívesebben jól beolvasnék neki.

-Tudom, hogy haragszol rám, mert már napok óta nem beszélsz velem! Kérlek, tedd már félre, nagyot hibáztam, tudom, de mindenkinek jár egy második esély és tudom, hogy a szíved mélyén kedvelsz még engem, mert nem küldtél el, hanem megtűrtél itt, nem úgy, mint Eleanort, akit azonnal kidobtál.

Nem adja fel egy könnyen, de már jó lenne válaszolni neki, meg is tettem.

-Elárultál és ez súlyos bűn!

-Tudom, de az ember hibázik és mindenkinek jár egy esély! Ha veled történne ez, akkor már rég kiborultál volna!

-Ne idegesíts fel még jobban, kérlek! Elég volt nekem mára a veszekedésekből!

Fogtam magam és felrohantam a szobámba, most senki képére nem voltam kíváncsi és főleg nem a kioktatásokról. Talán meg kéne neki bocsátani, hiszen szeretem és alig bírom ki, hogy ne szóljak hozzá. Felidéztem magamban az együtt töltött pillanatokat, amikor még minden rendben volt és ezáltal sírni kezdtem, tiszta könny lett a szemem. Az ábrándozásomat egy csengetés zavarta meg, gyorsan felkaptam rá a fejemet és kinéztem az ablakon ki is lehet az. Egy számomra ismeretlen fiatalember várta, hogy ajtót nyissanak neki, kezében hatalmas virágcsokor volt. Mégis kinek hozta? Eleanor nem lakik itt, tehát úgy éreztem le kell mennem, hogy elküldjem az anyjába, biztosan az előbb említett egyik szeretője, az ilyeneket meg nem tűröm meg itt. Le is rohantam, de addigra már Harry ajtót nyitott neki.

-Eleanor Calder már nem itt lakik! –Kiabáltam neki és már készültem rácsapni az ajtót, de Harry megakadályozta.

-Azért ne így bánj az emberekkel, Louis! –Mondta nyugodtan Harry.

-Maga kicsoda? És kinek hozta ezt a csokrot? –Kérdeztem kissé flegmán.

-Én csak munkámat végzem, azt a parancsot kaptam, hogy erre a címre küldjem el ezt!

-Jó, de Eleanor Calder már nem itt lakik és más nő meg nincs a háznál, legfeljebb az anyám, de kétlem, hogy itteni udvarlói lennének! El lehet kotródni, vigye máshová annak a szajhának címzett virágcsokrokat!

Továbbra is bunkóztam vele, nagyon idegesített annak a tudata, hogy Eleanor így átvert és nem is egy valakivel csalt meg. A fiú kivett a csokorból egy kártyát, amire bizonyára volt valami írva.

-De a címzett nem Eleanor Calder, hanem Louis Tomlinson! –Mondta, de ezen ő maga is meglepődött, ahogy én is és Harry is. Általában nőknek szoktak virágot küldeni. Ki volt az az elvetemült, aki ilyet küldött nekem? Az sem lehet komplett, az egyszer biztos, vagy csak valami szivatás akar lenni egyik drága csapattársam részéről.

-Ki Louis Tomlinson?

-Én! –Elvettem tőle a kártyát, hogy megnézzem ki a feladó, de nem volt rajta, így visszatettem a csokorba.

-Vigye innen, nekem nem kell! Küldje vissza, ahonnan jött!

-Én a virágboltban dolgozom, ott adták le a rendelést!

-Vigye innen, nem kell! –Rácsuktam az ajtót. Harry ekkor nevetésben tört ki.

-Kuss! –Szóltam rá, mert már nagyon felment bennem a pumpa, ez meg itt röhögcsél.

-De ez nagyon vicces, hogy virágot küldenek neked, mintha egy szép hölgy lennél! –Tovább röhögött, szinte már fulladásig. Visszamentem a szobámba és kizártam magam körül a külvilágot, engem még egyszer ne zavarjon meg senki, mert nem állok jót magamért, főleg ne ilyen marhaságokkal. Kikapcsolódásra lenne szükségem, de ezt egy szobában nem fogom megkapni, mert jelen pillanatban a természetbe vágytam. Milánó viszont nagy város és nem hinném, hogy itt a közelben lenne zöld övezett, mivel mi a belvárosban lakunk. Jut eszembe, Harry nem rég kölcsönzött egy autót, akkor kölcsön kérem tőle. Lementem, hogy megmondjam neki, ő beleegyezett, sőt láttam rajta, hogy örül neki. Visszamentem a szobámba, hogy átöltözzek, majd el is indultam valamerre, csak mentem céltalanul, csak ki a városból.

Már egy ideje mentem, amikor végre egy zöld övezetben kötöttem ki és nem sokára megpillantottam egy jó kis parkot. Leparkoltam, utána sétálni kezdtem és élveztem a friss levegőt az őszi tájban. Végre egy kis csend, amire már elég régóta vágyom, de ez csak most járt ki.

A fák levelei sárga színekbe borultak, ami még szebbé tette a park látványát és ezek mellett csodálatos időjárásban is részesülhettünk, mivel héttágra sütött a nap, ami eléggé felmelegítette a levegőt, így szinte már a pulcsit is le kellett vennem. Ilyen az október, reggel még kabátban van az ember, majd délután szinte mindenki egy szál pólóban mászkál.

Észrevettem egy kis tavat is, ami körül padok voltak, így úgy döntöttem leülök ide egy kicsit. Túl szép lett volna, ha sikerül kikapcsolódni, mert egy olyan eset történt, ami nagyon felzaklatott. Először is egy kutya vonyítást hallottam, hirtelen nem tudtam honnan jön a hang, ezért körül néztem, de sehol semmi. Mentem a hang irányába, ami egy bokor mögé vezetett, na ott már lehetett látni az okát. Három tíz év körüli fiú agyon vertek egy kiskutyát, szegényke nagyon szenvedett, azok meg élvezkedtek rajta. Téglával meg különböző kemény tárgyakkal célozták meg, szerencsétlen állat már a vérben fürdött. Ha előbb érkezem, talán meg tudom akadályozni, de már nem. A szememből könnyek csordultak ki, de természetesen közbeléptem, hátha meg tudom még menteni szegény kutyust, ha gyorsan elszaladok vele az állatorvoshoz.

-Azonnal takarodjatok el innen, büdös kölykök! –Kiabáltam rájuk, ők szerencsére megijedtek és elszaladtak. Kezembe vettem a szenvedő állatot, nem érdekelt, ha közben csupa vér lesz a pólóm, lényeg, hogy azonnal állatorvoshoz kell vinnem. Elszaladtam az autóig, betettem az anyósülésre és már rohantam is vissza Milánóba. Nem tudtam merre van itt állatorvos, de megkérdezem, talán tudnak segíteni. Amint megérkeztem, rohantam is be és hiába voltak ott várakozók, én azonnal benyitottam, mert olyan sürgős volt a helyzet.

-Elnézést, de az imént egy állatkínzás szemtanúja voltam és úgy gondolom ennek a kis állatnak azonnali ellátásra lenne szüksége. Ugye segít?

A doki egy ősz hajú kopaszodó férfi volt, rám nézett, de nem adott választ azonnal, csak nézte a kezemben szenvedő kutyát.