27. rész

Na megjöttem a résszel az ígért napon. Louis ma lett 22 éves, ezért a szülinapja alkalmából kicsit hosszabb lett a rész, mint szokott lenni. Boldog születésnapot a kis hiperaktív fiúnak, aki amúgy 1991. december 24-én született Doncaster városában szintén egy keddi napon.

Louis szemszöge

Javában tartott a karácsonyi party, azt az unalmas beszédet nagyon nehezen lehetett kibírni, már oda sem tudta rá figyelni. Közben észrevettem, hogy Eleanor szemezik Lucával, amit viszonoz is neki. Nem nagyon izgat, tőlem szeretők is lehetnek, bár undorítónak tartom, hogy akit a barátomnak tartok, az lefeküdjön a barátnőmmel. Tehát nem tűrném, ha megtudnám ezt, de remélem nem azok. Szerencsétlenségemre Boateng ült le mellém, másik oldalamon természetesen Eleanor foglalt helyet. Egyszer csak bökögetni kezdett.

-Állj már le! –Szólt rám valamiért Boateng, amit nem értettem, mert meg sem szólaltam, nem csinálok semmit, csak unatkozom.

-Hozzád sem szóltam, hagyj már! –Válaszoltam.

-Izegsz-mozogsz! Nem bírom elviselni!

-Ez nem igaz!

-De, csak nem veszed magad észre.

Elhallgatott, mert nem válaszoltam neki, jobban is tettem. Odafordultam Eleanorhoz, hogy ezt megkérdezzem, mert nem hagyott nyugodni.

-Szerinted is mocorgok? –Kérdeztem tőle suttogva. Ő ezután rám nézett és bólintott egyet.

-Tehát akkor igen? –Faggattam tovább.

-Igen, de te mindig is ilyen voltál, nem bírsz a fenekeden maradni. Kis hiperaktív vagy! Amúgy meg már többen is mondták már neked, miért nem akarod elhinni?

-Jó, elhiszem, de ez olyan unalmas.

Aztán egy kicsit elhallgattunk, azonban most se nagyon bírtam ezt az unalmar, megböktem Eleanort.

-Add tovább! –Mondtam neki, ő meg nem értette, hogy ez mire jó, mivel ilyet utoljára az óvodában játszhatott.

-Nem az oviban vagyunk, Louis.

-Nem baj, nem árt néha gyerekesnek lenni.

-Komolyan adjam tovább?

-Igen, csak az én kedvemért! –Összetettem a kezem és könyörögtem neki, persze csak játékosan, de megesett rajtam a szíve.

-Rendben, de csak a te kedvedért. –Mondta, majd megbökte a mellette ülőt, egy öregasszony volt az illető, aki nem épp kedvesen reagált erre az egészre. Felénk nézett érthetetlen fejjel. Eleanor elnevette magát, ezért belőlem is kitört a röhögés, leborultam a székről. Valaki meglökte a fejemet.

-Bírjál már magaddal, hülye gyerek? –Boateng hangját hallottam, ki más lett volna. Felkeltem a földről és visszaültem.

-Úgy viselkedsz, mint az óvodások, ezt nem hiszem el! –Panaszkodott.

-Jó, inkább fogd be, csak elrontod az ember kedvét!

-Legalább tisztelnéd meg azzal a csapatot, hogy végig hallgatod, és nyugton maradsz, de te mindent leszarsz, nem is értem, hogy élhetnek ilyen emberek a világban.

-Nem érdekel a mondanivalód, te csak ellenségeskedsz velem!

Eleanor is odanézett.

-Neked meg mi a fene bajod van a barátommal, idióta? –Megszólalt ő is nem épp normális stílusban.

-Hogy beszélsz te velem, te ribanc?

-Vigyázz a szádra!

-Fejezzétek be, mindenki maradjon csöndben! –Közbeszóltam.

-Neked fog ez menni a legnehezebben. –Gúnyolódott Boateng, de már nem érdekelt, már semmivel sem tud megbántani, megszoktam, hogy ilyen velem. Nem válaszoltam neki, próbáltam nyugton maradni, hogy ne legyen veszekedés.

Szerencsére vége lett ennek az unalmas beszédnek, nem is tudom miről volt szó, annyira nem tudtam rá odafigyelni. A vacsora következett, amit már vártam, ugyanis már éhes voltam. Bevezettek minket az étkezőbe, és amikor megláttam az asztalt, tátva maradt a szám, nagyon szépen fel volt díszítve, de talán egy kicsit túl volt csicsázva. Mindenki helyet foglalt és jöhetett a karácsonyi vacsora.

Kifelé menet néhány újságíró és riporter állított meg, megkérték, hogy egy pár kérdés miatt legyek szíves megállni egy percre. Legyen, de ha kellemetlen kérdéseket tesznek fel, akkor elküldöm őket a fenébe.

-Eleanor megint a barátnőd? Hiszen a múltkor szakítottatok. –Kérdezték, miközben nyomultak egymáson, mindenki előre szeretett volna jutni. Amúgy gondoltam, hogy ilyesmit fognak kérdezni.

-Igen, visszafogadtam, mindenkinek jár egy esély. –Válaszoltam higgadtan.

-Értem. Igaz, hogy nem veted meg a férfiakat sem?

Ez már sok, már megint kezdik. Most mit csináljak? Ha elküldöm őket, gyanús leszek, viszont, ha nyugodt maradok, talán sikerül elterelnem erről a gyanút. Nagyon idegesít már.

-Nem igaz, a barátom csak sokat ivott és nem tudta magát kontrollálni, ezért fordulhatott ez elő. Természetesen én lelöktem magamról. –Ideges voltam, remélem nem volt érezhető a hangomon. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.

-Nem az volt az egyetlen olyan eset. A többi miért történt meg?

-Hagyjuk most ezt, ezerszer elmondtam, hogy nem vagyok meleg és biszexuális sem! Értve vagyok? Na, viszlát!

Megfogtam Eleanor karját, és elhúztam onnan. Szerencsére nem próbáltak utánam jönni, mert nagyon gyorsan elhúztuk onnan a csíkot, zaklassanak mást, ne engem.

-Így jobban gyanakodni fognak, nagyon ideges lettél, mikor ezt kérdezték. –Mondta Eleanor.

-Komolyan? Ennyire látszott?

-Igen, nem nagyon tudod elrejteni az érzéseidet, akármennyire is akarod.

Sajnos igaza van, de ez van.

December 16-án, vasárnap hazai pályán a Pescara csapatát fogadtuk és megnyertük a meccset 4-1-re. Bekerültem a kezdőcsapatba, Allegri szerint nagyon jól játszottam, összeszedetten. Az osztályzataim is jók lettek, amit az újságok tettek közzé. Most boldog voltam, ameddig haza nem értem.

-Ezt nézd! –Dobta elém Niall az újságot, ahol megint rólam írtak, nem sok jót várok ettől a cikktől. Bizonyára a pénteki eset miatt lehet ez.

„Louis Tomlinson beismerte homo szexualitását.

A Milan pénteki karácsonyi vacsoráján pár újságírónak sikerült elkapnia őt és kérdéseket tettek fel neki. Ugyanis már mindenki tudja, hogy az ex barátnőjét visszafogadta, szerinte mindenkinek jár egy esélyt, részletet nem mondott erről. Azonban, amikor a liftes jelenet, meg egyéb ilyen más jött szóba, feltűnően ideges lett. Persze próbált mindent tagadni, de egyszer csak elszólta magát, hogy ő is élvezte a helyzetet a fiúval. Zavarba jött ezért és elrohant a barátnőjével, akit csak azért fogadhatott vissza, hogy terelje a gyanút.”

Összegyűrtem az újságot és a falhoz vágtam. Már megszokhatták ezt tőlem, egyszerűen gyűlölöm az ilyen cikkeket. Miért vannak ennyire rám akadva, élvezik, hogy tönkretehetnek? Mert ha így folytatják, ki fogok készülni, de ők bizonyára ezt akarják elérni, élvezik, hogy szenvedek.

Niall már meg sem lepődött a reakciómon, de szerintem Harry sem, össze is néztek, már mindent értettek. Niall felvette az összegyűrt újságot a földről.

-Legjobb lesz, ha nem veszem meg, és nem olvasunk ilyen szarokat, nem hiszem el, hogy képes tönkretenni a jókedvet! –Panaszkodott és sajnos igaza is volt.

-De az sem jó, ha a hátam mögött csámcsognak rajtam. Jobb tudni róla, még ha fáj is. Nem szabad összeomlanom, mert az meg fog rajtam látszódni, össze kéne magam szedni, valamennyire mindig sikerül és olyankor jön egy újabb cikk.

2012. december 22-én a Roma ellen játszottunk, idegenben, ezért sajnos el kellett utaznunk Rómába. Hogy miért sajnos? Nincs kedvem ehhez az úthoz, főleg így karácsony előtt, ráadásul még haza is kell utaznom, de azt várom.

Még a meccs előtt lepihenhettünk egy szállodában, én elmentem sétálni, és amikor visszafelé jöttem, valahonnan meghallottam Luca hangját. Ez magában még nem is olyan érdekes, inkább az, amit mondott. Gondolom a feleségével beszélhetett, panaszkodott összevissza, hogy nem játszik és olyanokat is mondott, hogy ő megérdemelné és elege van a fiatalokból, hogy kitúrják a helyéről. Neveket is mondott: De Sciglio, Constant és az enyémet. Nem értem miért haragszik ránk, hisz felénk nem ezt mutatja, mi úgy tudjuk, hogy támogat minket és örül nekünk, mert neki mindene a csapat. Miért hazudott nekünk? Sőt a szurkolók felé is ezt mutatja. Miért? Nekem ez nagyon fájt, hogy csak eljátssza a jót, miközben a hátunk mögött kibeszél és minket hibáztat. Ha megmondom neki, úgy is le fogja tagadni, megint én jövök ki rosszul az egészből. Jobb, ha nem szólok róla, megint csak nyelnem kell.

A meccsen 4-2-re kikaptunk, eléggé gyengén játszottunk. Szerencsére idén ez volt az utolsó meccsünk, ami ugye furcsa volt, mert Angliában még karácsonykor is kellett játszani. Nem baj, igazából örülök neki, hogy Olaszországban ez nem szokás. Lucán látszott a feszültség, haragudtam is rá, mert kétszínű, de ha valakinek elmondanám, senki sem hinne nekem bizonyítékom meg nincs rá. Inkább magamban tartom, viszont őt már nem tudom a barátomnak tekinteni, majd csak észre fogja venni, hogy máshogy viselkedem vele, jó pofizni meg nem vagyok hajlandó ezek után.

-Gyere, Louis, van számodra egy meglepetésünk. –Jött oda izgatottan hozzám El Shaarawy. Vajon mi lehet az a meglepetés?

-Igen? –Kérdeztem csodálkozva.

-Úgy, ahogy mondod. –Elővett egy kendőt és a szememhez rakta, én meg elhúztam a fejem, mert nem tudom mit akart vele.

-Csak bekötöm a szemed, mivel egy meglepetés lesz, és nem akarjuk, hogy idő előtt meglásd.

-Rendben. –Engedtem, hogy bekösse, amikor nem láttam semmit, segített, nehogy neki menjek valaminek, esetleg valakinek. Beültettek az autóba, szerintem a hátsó ülésre kerülhettem. De Sciglio ülhetett a vezetőülésben, az anyós ülésen El Shaarawy, én azt hiszem mögötte, majd mellettem Niall, utána Harry. Mentünk valamerre, nagyon izgatott voltam, vajon mit tartogatnak nekem? Éreztem, hogy megállunk és nyílik az ajtó, valaki megfogta a kezemet és segített kiszállni.

-Én vagyok az! –Hallottam meg Harry hangját, örültem, hogy ő fogott meg. Nem szóltam semmit, csak mentünk és még mindig nem tudom hová. Valami zárt helyiségbe érhettünk, mert éreztem, ahogy megcsap a meleg. Éreztem a fenyő illatát, illetve a süteményekét. Nagyon vártam, hogy lekerüljön a kötés a szememről.

-Készen állsz? –Kérdezte De Sciglio, én bólogattam, ezért valamelyikük leszedte rólam, így már mindent láttam. Egy nagy terem előtt álltam, hatalmas karácsonyfával a közepén, ünnepiesen megdíszített asztallal, illetve szülinapi dekorációkkal, meg egy felirattal: „Boldog 21. születésnapot Louis Tomlinson!”

Alig jutottam szóhoz a meglepettségtől, komolyan mindenre számítottam, csak erre nem. Nem hittem volna, hogy ők ilyen jó barátok.

-Na, mit szólsz? Mi szerveztük De Sciglioval. –Mondta El Shaarawy.

-Köszönöm nektek, nagyon kedvesek vagytok, én erre nem is számítottam.

-Erre jók a barátok, amúgy tudjuk, hogy 24-én születtél, de hát akkor már nem lesz itt senki.

-Tudom, akkor is nagyon örülök neki.

-Vannak itt a csapatból mások is, mint például Abate, Antonini, Bonera, stb, na majd meglátod. A hülyéket meg nem hívtuk meg.

Hamarosan elkezdődött a buli, azonban volt ott egy nem kívánatos személy is: Luca. Jó, amúgy nem tudhatják, hogy én ma mit hallottam, meg ők nem is tudják, hogy milyen kétszínű ember valójában. El kell viselnem, ráadásul a felesége is eljött. Rá tényleg nem vagyok kíváncsi.

Összességében jól éreztem magam, még képeket is csináltunk, azonban a vége nem úgy sült el, ahogy akartam, mivel a kelleténél többet ittam, nem emlékeztem semmire sem, hogy mi történt. Már csak otthon ébredtem fel a saját ágyamban és fejem meg baromira fájt. Remélem semmi olyasmi, amire az újságírók rákattanhatnának, meg, hogy Harry nem mászott rám, vagy fordítva. Nem bírnám elviselni, megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok ennyit inni.

Leballagtam a lépcsőn, gyorsan kezembe vettem az újságot, de szerencsére nem voltam benne, így megnyugodtam, bár sosem tudni, lehet, hogy egy másikban írnak rólam. Majd megkérdezem Niallt, mit csináltam, bár ő sem a józanságáról híres, ha buli van, Harryről meg nem is beszélve. Felhívtam El Shaarawyt, de ha ő is be volt rúgva, akkor az utolsó esély De Sciglio maradt.

-Szia, Louis vagyok, mi újság? –Szóltam bele a telefonba, miután felvette.

-Szia, váratlanul ért a hívásod. Mi újság?

-Csak, mert tegnap annyira berúgtam, hogy semmire sem emlékszem. Mi történt?

-Semmi különös, csak hánytál egyet, haza kellett hoznunk.

-Hánytam volna?

Marha jó, most meg erről fognak beszélni. Hogy lehetek én ennyire szerencsétlen? Most nem foglalkozhatok ezzel, össze kell pakolnom, mert ma utazom haza, és végre láthatom anyát. Minden rendben volt, hívtunk taxit, aki ki vitt minket a repülőtérre, azonban ott volt Boateng is, bizonyára ő is hazamegy a családjához, elég kellemetlen találkozás volt.

-Repülünk haza anyucihoz Angliába? –Gúnyolódott. Nem figyeltem rá, mentünk volna tovább, de ő elállta az utat.

-Elengednél?

-Menj csak, de még nem végeztünk egymással, ezt ne felejtsd el, ja és azt sem, hogy a stadionon és az edző pályán kívül azt csinálok veled, amit akarok! Most megkíméllek, nem lenne jó, ha az ünnepekre rendezném át a képedet, meg hát anyuci se örülne neki, ha olyan állapotban látná a kicsi fiát.

-Menjünk, nem érdekel engem most ez. –Mondtam, majd erőszakosan el tudtam mellette menni, Niall és Harry követtek. Azt a majmot meg messze magunk mögött hagytuk.

Mikor megérkeztünk, anya már ott várt a repülőtéren, azonnal a nyakamba ugrott és fordítva is így volt. Nagyon hiányzott már, szorosan magamhoz öleltem őt, és ő is ugyanígy tett velem. Egy darabig ölelkeztünk és puszilkodtunk, majd utána mentünk. Elköszöntem a barátaimtól, mert ők is mennek a saját családjukhoz, utána mentünk tovább egyenesen hazafelé. Kicsit pihentem, azután segítettem anyának takarítani és főzni. Másnap, december 24-én már csak a fát kellett feldíszíteni, ezt is együtt csináltuk és anya csinált nekem külön tortát a születésnapomra, mivel igazából ma ünneplek.

-Boldog születésnapot, kisfiam! –Súgta a fülembe, majd átölelt és megpuszilt. Nagyon jól esett az otthon melege, legszívesebben vissza sem mennék Milánóba, itt a legjobb nekem. Sajnos ez nem lehetséges, ebben tisztában vagyok. A vállára hajtottam a fejem, és gyönyörködtünk a karácsonyfában és mivel a villany le volt kapcsolva, így még szebben mutattak rajta az égők. Megfogtam anya kezét, majd lehunytam a szemem, elgondolkoztam mindenen, ami ebben az évben történt velem, különösen a Milánói kalandomról, nagyon sok kérdés kavargott a fejemben és a legtöbbje úgy hangzott: Miért?

Elaludhattam, mert anyának kellett felébresztenie, ránéztem az órára, fél óra múlva éjfél. Elég sokat aludtam, mert ugye este nyolckor ültünk le ide, és az óta én fel sem álltam.

-El kéne menni az éjféli misére. –Mondta anya. Mondjuk, nem lenne olyan rossz, ha elmennénk, ha ő szeretne, akkor én nagyon szívesen elkísérem őt.

-Akkor menjünk, anya.

Nagy nehezen felkeltem a kanapéról és mentem készülődni, nem sokára indultunk is, épp, hogy odaértünk. Csak hajnalban kerültem ágyba, még egy kicsit interneteztem, felnéztem twitterre, rengeteg üzenet érdekezett, elsősorban boldog karácsonyt kívántak, de voltak, akik a szülinapomra is gondoltak. El Shaarawy posztolt képet a buliról, illetve a karácsonyfájáról is. Beszéltünk is egy kicsit, közben egy érdekes cikken akadt meg a szemem:

„Louis Tomlinson leitta magát a saját születésnapi buliján!

Eredetileg Louis december 24-én, vagyis ma ünnepli a születésnapját, de a barátai már korábban meglepték egy partyval. A bulin részt vett pár csapattársa is, ezután nagy partyt csaptak. Tomlinson kissé túlzásba vitte, hiszen annyira részeg lett, hogy még hányt is mindenki előtt. Rendben van, hogy még fiatal, és élvezi az életet, de azért illene tudnia, hogy egy olyan profi csapat kereteibe, mint az AC Milan, nem fér be ez. Kezd kicsúszni a talaj a lába alól. Mi lesz még ebből?”

Most azonnal kikapcsoltam ezt a hülye gépet, eleve be sem kellett volna kapcsolnom. Ez most nagyon felidegesített, még karácsonykor is velem vannak elfoglalva egyesek. Egyáltalán ki volt az a nagyokos, aki ezt elterjesztette, vagy szólt az újságíróknak? Szép, mondhatom, bár én Lucára gyanakszom, hiszen szerencsétlen olyan kétszínű. Undorító ember, de ha bizonyítékom lesz ellene, én kitálalok, velem nem fog ez a féreg szórakozni. Próbáltam kiverni a fejemből ezt az egészet, ez nem ronthatja el az ünnepeket. Hiába minden szónak, mind feleslegesnek tűnt, járt az agyam folyamatosan, ami nem engedett elaludni. Végül sikerült, mivel reggel csengetésre ébredtem. Ki lehet az ilyenkor, ki jön ide hozzánk karácsony reggelén. Felkeltem, megnéztem anya felkelt-e, de mivel nem hallottam hangokat, ezért én mentem ajtót nyitni. Egy jó kinézetű úriember állt előtte, ránézésre, olyan 45-50 év körülinek tűnt.

-Jó reggelt! Miben segíthetek? –Kicsit szégyeltem magam, mivel ő nagyon elegánsan volt felöltözve, én meg pizsamában és mezítláb vagyok.

-John Smith vagyok, és a fiamat keresem.

-A fiát? –Kérdeztem vissza megdöbbenve, ő meg csak bólintott. Ki lehet az ő fia és miért nálunk keresi? Lehetséges, hogy én lennék az? Mindenesetre ez akkor is furcsa.