Megjöttem a következő résszel, viszont volt egy kérésem, illetve a szavazat is lezárult. Tehát azt kértem, hogy aki olvassa a blogom, az kommenteljen, hogy én bele tudjam számolni, illetve, aki már nem, az iratkozzon le. Egy valaki leiratkozott, viszont valaki más meg fel, így maradt a 38. Aki olvassa, nos az ilyen komikból tízet számoltam. Úgy gondolom, ennyi emberért érdemes folytatni, illetve befejezni.
Harry ma lett 20 éves, tehát neki meg Boldog szülinapot.
A szavazás eredményei jönnek, elég sokáig szoros volt a verseny Louis és Harry között. Íme az eredmény, jó sokan voksoltatok.
Nem csoda, hogy Louis nyert, mivel ő a főszereplő, így gondolom rá tettétek a szavazatokat. De itt őszinte véleményre lettem volna kíváncsi, arra kellett volna, aki valóban a kedvencetek. Mindegy, ezt máshol kellett volna feltenni. De így jó, köszönöm mindenkinek.
Komit úgysem kapok, de jó olvasást kívánok, akit érdekel!
Louis
szemszöge
Harry
bejött a csapat öltözőjébe, jól fejbe is vágott, viszont olyan dolgot tett,
amire nem is számítottam. Fogta magát és lesmárolt engem mindenki előtt.
Úristen, ezt a szégyent. Hogy fogom ezt túlélni? El akartam magamtól lökni, de
ő nagyobb erőben volt, közben hallottam, ahogy a többiek minket fényképeznek,
biztosan videó is készül. Nem menekülök a megalázástól, ezzel szembe kell már
néznem. Nem szabad összetörnöm, meg fogom tenni és fel is vállalom magam, mert
ezt így lehetetlen kibírni. Mikor ezt eldöntöttem magamban, már hagytam magam,
sőt viszonoztam is a csókot.
-Tudtam,
hogy buzi! –Kiabálta be Boateng, legalábbis ez az ő hangja volt. Mondjon, amit
akar, mostantól senkinek a véleménye nem fog érdekelni. Elhúzódtam Harrytől,
hogy hagyjuk abba, már mindenki látta, aki jelen van, bizonyítékok is vannak
rajta.
-Most
tagadd le, te kis buzi! –Boateng közeledett, majd mikor ideért, lökött rajtam
egy nagyot, hogy nekiestem volna az ajtónak, ha Harry nem fog meg.
-Menjünk
innen, nem érdemes itt maradnod. Van még időd eligazolni! –Súgta a fülembe
Harry, és igaza volt, egyetértettem vele, így amilyen gyorsan csak tudtam,
távoztam a barátom társaságában. A sírógörcs kerülgetett, de nem szabadott most
még kitörnöm, ez borzasztóan rossz, de érzem, hogy hamarosan kimászom ebből az
egészből és vége lesz. Holnap bemegyek a vezetőséghez, és kierőszakolom az
eladásomat, sajnos már nem sok nap van hátra, 31-én minden lezárul, hamarabb
kellett volna észbe kapnom. Én hülye meg hittem Boatengnek és azt hittem minden
meg fog változni jó irányba. Hogy lehettem ilyen naiv? Beültünk az autóba, majd
elhajtottunk nagyon gyorsan egyenesen haza. Útközben elmondtam mindent
Harrynek, ami körülbelül fél órája történt az öltözőben.
-Mondtam,
hogy nem stimmel vele valami, szóltam, hogy vigyázz! Nem hallgattál rám.
-Tudom,
hülye voltam. Már visszafordíthatatlan, de ezzel a csókkal még inkább
elrontottunk mindent.
-Épp
ellenkezőleg, ez lesz neked a kiút ebből a mocsokból. Undorító emberek alkotják
ezt a klubot, egy igazi szemétláda csapat.
Ezt
jól megmondta Harry, és igaza is van, mert az AC Milan egy szemétláda csapat,
választott szemetek alkotják. Nekem már most el kell innen mennem, mert nem
vagyok hajlandó tovább mérgezni magam. Sőt, még akkor sem lesz maradásom, ha
nem tart rám más csapat igényt, nem fog érdekelni semmi sem. Nem voltam edzésen, de senkit sem érdekel,
legalábbis engem nem, többé nem is szándékozom menni. Aludtam egyet rá, de
reggel ugyanúgy gondoltam az egészet, ahogyan előző nap. Gyorsan bekapcsoltam a
gépet, de szerencsére semmit sem írtak róla, mert mindenki Balotellivel volt
elfoglalva.
Úgy
néz ki, hogy a Milanba igazol, és már folynak a tárgyalások is, nem hiszem,
hogy ebben az esetben velem lennének elfoglalva. Jobb is így nekem.
Elkészülődtem és bementem a vezetőséghez, hogy kérjem az eladásomat, mikor
megérkeztem, bekopogtam az irodájába, de nem nyitott senki se ajtót. Potyára
jöttem volna? Megkérdeztem a portást, ő azt mondta, hogy Galliani Angliába
utazott Balotelli ügye miatt. Marha jó, most akkor mi lesz velem? Itt ragadok
ebbe a szemétláda csapatban?
Hazamentem
és elmondtam Harrynek, hogy valószínűleg Galliani 31-e előtt nem jön vissza,
eléggé le voltam törve miatta, hisz nem voltak érdeklődök felőlem és már nincs
sok nap hátra.
-Mi
lenne, ha utána mennél és ott keresnéd fel? –Vetette fel Harry az ötletet, ami
nem hangzott rossznak, inkább csak lehetetlennek, mert úgysem az történne, ahogy
eltervezem. Nem azért, mert pesszimista lennék, hanem ha odamegyek, Galliani
rám se hederítene, mikor Balotelli leigazolásával van elfoglalva.
-Nem
hiszem, hogy értelme lenne. –Válaszoltam letörten.
-Ha
meg sem próbálod, akkor valóban értelmetlen és az már biztos, hogy még egy
félévet le kell húznod ebben a mocskos csapatban. Ez kell neked? Lázadj fel,
hogy ne kelljen itt maradnod. El fogunk menni, mondd meg, pontosan hol van!
-Balotelli
ügyében ment, tehát valószínűleg Manchesterben van.
-Remek,
akkor holnap indulunk és nincs ellentmondás!
Legyen
úgy, ahogy mondja, lehet, mégiscsak neki van igaza, hisz az előbb is így volt,
de akkor nem hallgattam rá és jól pofára is estem. Eleanor is velünk tart,
mivel lesz még egy utolsó vizsgája. Ha már mindenki jön, akkor Niall sem
maradhat itt. Holnap indulás, bár egy kicsit izgulok, szerintem tuti nem fog
fogadni, és elküld majd a fenébe. Túl kell lenni rajta, remélem sikerülni fog
és el tudok menni innen minden probléma nélkül.
Másnap
reggel mindannyian korán keltünk, mert reggel nyolckor száll fel a gépünk, így
már elég korán kint kellett lennünk.
-Írtak
rólad valamit az újságok a tegnapi miatt? –Kérdezett rá Harry. Ha már itt
tartunk, Eleanor nem is tud róla, ami az öltözőben történt. Ha megtudná,
biztosan ki lenne borulva, mert látom szegény lányon, hogy meg akar változni,
talán a gyerek van rá ilyen hatással. Tényleg más lett az utóbbi időben, én meg
most akarok lelépni Harryvel. Bajban vagyok, mert Eleanor a gyerekemet várja,
de én Harryt szeretem. Mit tegyek? Nem hagyott nyugodni ez a gondolat, mert
hirtelen kettős életem lett. Harry tud Eleanorról, de Eleanor már nem, hogy
lefeküdtem Harryvel. Nem sokára megérkeztünk, Eleanor lakására mentünk. Már
csak arra kell rájönnünk, hol lehet a vezetőség, egy kicsit utána néztünk a
dolgoknak, és mikor már minden megvolt, odamentem és reménykedtem, hogy fogadni
fognak és, hogy Galliani ott van-e. Bekopogtam, szóltak, hogy mehetek. Óvatosan
lenyomtam a kilincset, majd beléptem az irodába. Galliani nem volt ott.
-Jó
napot! Miben segíthetek? –Kérdezte szigorúan, kissé ijesztően festett az egész
ember.
-Gallianit
keresem. Azt mondják, itt járt. –Feleltem eléggé félénken és mereven. Bevallom,
tartottam tőle egy kicsit.
-Igen,
volt itt ma, de legközelebb csak holnap jön. Megtudhatnám, hogy te ki vagy és
mit akarsz tőle? Egyáltalán ki engedett be, mert ide nem jöhetnek be akárkik!
-Egy
játékos vagyok a Milanból és sürgősen beszélnem kell Gallianival.
-Neved?
-Louis
Tomlinson. Hol tartózkodik most?
-Felhívom
telefonon, egy pillanat.
Várnom
kellett egy kicsit, mire felvette, majd amíg bejelent hozzá, hogy itt vagyok.
-Jó
napot, valami Louis Tomlinson keresi magát, azt állítja, hogy a Milan játékosa,
és, hogy sürgősen beszélni szeretne magával, kedves Galliani úr!
Azt
már nem hallottam, hogy Galliani mit válaszol, de reménykedtem, hogy fogadni
fog. Letették a telefont, majd az úr közölte velem, hogy holnap jöjjek vissza.
-Nem
ér rá, holnap majd idejön, de beszélni akarsz vele, akkor reggel tíz előtt
gyere! Minden jót!
Kissé
zaklatott lettem, annyira izgultam emiatt, sajnos várnom kell holnapig, ha
akarok valamit. Hazamentem, kicsit lepihentem.
Másnap
visszamentem, már fél 10-kor ott voltam, bekopogtam ugyanoda, ahová előző nap
is, be is engedtek, de Galliani még nem volt ott. Talán sikerül beszélnem vele
és elhagyhatom a Milant végre, hiszen elég régóta arra várok már. Nem kellett
sokat várni rá, hamarosan megérkezett, azonban elég meglepett fejet vágott,
amikor meglátott engem.
-Te
meg mit keresel itt? –Kérdezte kissé agresszívan, megijesztett.
Gondoltam,
gyorsan a lényegre térek, mielőtt kizavar, és nem hallgat meg azért sem.
-Sürgősen
el kellett jönnöm, mert szeretném elhagyni a Milant, tegyen fel az
eladólistára, nem vagyok hajlandó tovább maradni.
-Erre
most nincs idő, menj vissza Milánóba, nyárig maradnod kell!
-Elmondom
az igazat, igaza volt, mert homoszexuális vagy! Rúgjon ki a csapatból.
-Hagyd
abba, menj vissza és ne beszélj zöldségeket!
Távoztam,
nem érdekel, én akkor sem megyek vissza.
Becsuktam
kívülről az ajtót, de ott maradtam egy kicsit hallgatózni, hátha mond rólam
valami olyasmit, amit előttem nem mer megemlíteni, vagy csak nem akarja.
-Mi
baja van ennek a játékosnak? –Kérdezte az itteni úr, nem tudom a nevét.
-Problémás
játékos, kérdéses a szexuális beállítottsága, a csapatba nem tudott
beilleszkedni, a társai kiutálják, és ott alázzák meg, ahogy tudják. Nem tudok
vele mit csinálni, kölcsön szerződés köti hozzánk, nyáron jár. Miatta meg nem
fogok fizetni, azzal, hogy visszaküldöm.
-Értem,
akkor térjünk rá Balotelli ügyére.
A
többi már nem érdekelt, így leléptem, nem kíván velem foglalkozni. Akkor majd
kirúgatom magam. Hazaértem, persze azonnal rákérdeztek az otthoniak, hogy mi
volt, mi történt.
-Gondolhattam
volna. Nem volt rám kíváncsi, pedig azt mondtam neki, hogy homoszexuális vagy,
de nem volt rá ez hatással. Meg azt mondta, nyárig mindenképp maradnom kell. –Kiborultam,
mert nem fogom kibírni.
-Mit
akarsz csinálni?
-Kirúgatni
magam, felidegesíteni mindenkit, hogy minél előbb elküldjenek.
-Ha
nincs más megoldás, akkor ehhez kell folyamodnod. –Felelte Harry és tényleg nem
láttam más kiutat ebből.
-Harry,
ne beszélj belé ilyen hülyeségeket, csak maga alatt vágja a fát, ha olyanokat
csinál, egyik csapatnak sem fog kelleni, elrontja a karrierjét! Ne add alá a
lovat. Louis, neked meg ki kell bírnod nyárig, ha törik, ha szakad! –Szólt
közbe Eleanor, és hát lehetséges, hogy neki van igaza, ezzel csak elrontanék
mindent, nem tehetem. Nem mehetek fejjel a falnak, különben sem az én stílusom
az.
-Igazad
van, Eleanor. Nem tehetem meg, na de akkor meg kár volt felvállalni.
–Lehajtottam a fejem.
-Mit
volt kár felvállalni? –Kérdezett rá csodálkozva.
Jut
eszembe, elszóltam magam, hiszen ő nem tudja, hogy smároltam Harryvel az
öltözőben. Elmondjam neki? Talán az lenne a legjobb, ha nem hazudnék neki, nem
a legszebb dolog.
-Te
még nem tudod, de Harry bejött az öltözőbe és lesmárolt, utána meg azt mondtuk
a játékosoknak, vagyis a csapattársaimnak, hogy együtt vagyunk.
Eleanor
megdöbbenve hallgatta, amit mondok neki, ahogy elnézem, ő maga sem akarta
elhinni, hogy ezt megtette, miközben ő azon van, hogy megváltozzon.
-Ezt
miért, Louis? Miattad és a gyerekünk miatt akarok megváltozni, erre te mit
csinálsz? Harryvel csókolózol! Most akkor semmibe veszel? –Érthető, hogy így ki
volt borulva, én is ezt tenném. Én pedig hülye voltam és, ha visszamegyek
Milánóba, tudom, mire számítsak.
Pár
napig még maradtunk, ráadásul itt van mindjárt Harry szülinapja, amit meg akar
ünnepelni, egy bulit fog csinálni, ahová a barátait hívja meg. Természetesen
itt és nem Milánóba, addig nem is szándékoztunk visszamenni. Az meg nem
érdekel, hogy edzésről lógok, az meg főleg nem, hogy miket írnak rólam az olasz
újságok.
Eleanor
közben túl volt már összes vizsgáján, majd február 1-én következhetett Harry
szülinapja. Ezen a napon felhívott Allegri, gondolkoztam, hogy felvegyem-e, de
végül muszáj volt.
-Hol
a fenében vagy, mindenki téged keres! Vasárnap meccs van, te agyalágyult, te
meg elsunnyogod az edzéseket? –Szinte már ordított a telefonba.
-Engem
már nem érdekel ott semmi, nem megyek már vissza! –Válaszoltam neki, nagyon
begurult erre.
-Hogy
képzeled, a többiek dolgoznak, te meg lógsz?
-Nem
maradok olyan helyen, ahol megaláznak és gyűlölnek, illetve elítélnek. –Kiabáltam
vissza.
-Te
meg miről beszélsz? Kik ítélnek el és miért?
-Kérdezd
a játékosaidtól! –Lecsaptam a telefont, és azonnal ki is kapcsoltam, hogy senki
se zaklasson.
Harry házibulit tartott, elég sok mindenkit meghívott,
így estére már alig fértünk el a nappaliban, de Harry szerint, ha minél többen
vagyunk, annál jobb. A társaságnak a felét nem is ismertem, de Niall és Eleanor
sem, ezek szerint Harry igen. A bulin
elfajultak a dolgok bizonyos emberek között, sok volt a részeg, akik a saját
hányásukban feküdtek, illetve verekedők is voltak, senki sem tudta őket
leállítani, tehát kisebb rongálás is történt a lakásban. Harry azt mondta, hogy
ki fogja velük fizettetni. A részegekkel senki se foglalkozott, nekem meg fájt
a fejem ettől a nagy hangzavartól, pedig egy kortyos sem ittam még ma este, és
nem is állt szándékomban. Semmi kedvem nem volt a bulihoz, de a barátom kedvét
nem tehetem tönkre. Egy kis idő után már kedvtelenül ültem a kanapén és néztem
magam elé az asztalon lévő poharakra, illetve édességekre. Kicsit
elgondolkodtam a jövőmön, hogy mi lesz, ha nem megyek vissza, eljátszottam a
gondolatokkal, de ezek mind csak feltételes módok. Nem is lényeges, úgysem fog
az megtörténni, akármennyire is szeretném. Valaki leülhetett mellém, mert
éreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, ez zökkentett ki a gondolataimból,
majd az illetőre néztem.
Egy
csinos szőke lány telepedett le mellém, piros mini ruhájából majdnem kilátszott
a formás feneke. Töltött magának egy pohárral, majd ivott belőle egy kortyot,
miközben időnként rám nézett. Nem igazán kívántam a társaságában lenni, tehát
legjobb lesz, felállok. Már készültem is, amikor megragadta a karom és
visszarántott. Meglepetten néztem rá, mégis, hogyan képzeli ezt.
-Maradj
itt, szépfiú, annyira tetszel! Lenne kedved egy éjszakához? –Nem volt már
józan, az biztos és egy ilyen nővel nem fogok lefeküdni.
-Kössz,
de nem. Mennem kell!
-Ne
menj már el. Nem vagy rám kíváncsi?
Faképnél
hagytam, nagyon erőszakos, jobb az ilyeneket lerázni. Nem sokáig lehetett
nyugtom, mivel két perc múlva megint mellettem volt, hozzám dörgölte magát.
-Menj
már innen! –Kissé meglöktem, hogy kopjon már le.
-Miért
vagy ilyen?
-Keress
mást, aki elszórakoztat.
-Hogy
mersz egy ilyen jó nőt visszautasítani? –Szólt közbe egy izompacsirta, még
mindig nem hiszem el, hogy Harrynek ilyen haverjai vannak.
-Ha
annyira kell neked, akkor a tied lehet! –Válaszoltam neki flegmán, majd tettem
egy lépést hátra, hogy ne kelljen őket hallgatnom. Megkerestem Harryt, mert már
elegem volt ebből a buliból.
-Én
leléptem. –Mondtam.
-Mégis
hová mész?
-Haza
anyukámhoz, nem megyek vissza Milánóba!
-Nem
mehetsz el, maradj csak itt. Megígérted, hogy nem csinálsz hülyeséget. Inkább
menj és pihenj le!
-Persze!
Ebben a hangzavarban amúgy sem lehet. Szia, majd találkozunk!
Indultam
kifele, becsuktam magam után az ajtót, a cuccaimat itt hagytam, nem izgatott
annyira, otthon úgy van. Nem érdekelt már, hogy ki mit szól.
Gyorsan
betértem egy boltba valami kaját venni, mielőtt neki indulok az útnak, azonban
nagyon megbántam ezt a lépésemet, mert Gallianit pillantottam meg egy sereg
testőrrel. Minek neki ennyi testőr? Jobb lesz bujkálni előle, ami sikerült is,
azonban a pénztárnál sikerült elkapnia.
-Most
meg vagy, kisfiú! Nem gondoltuk volna, hogy ennyire hamar rád bukkanunk. Jössz
vissza velünk Milánóba!
Földbe
gyökerezett a lábam, innen már nincs menekülés. Körül néztem, hátha van még
remény, de nincs sok esélyem. Letettem a bevásárló kosarat, majd elkezdtem
szaladni az ellenkező irányba, ők meg utánam.
Azta, el se hiszed, hogy mennyire várom a folytatást! Imádom a történeted! Csak így tovább!
VálaszTörlésSok puszi és ölelés Nikol D. :))
Nagyon jó lett alig várom a kövit nagyon kíváncsi vagyok! :D
VálaszTörlésNagyon jó lett, csak így tovább, várom a következő részt!:)x
VálaszTörlésáááá! Ez annyira jó rész lett mint szokott.*___* hamar hozd a kövit,nagyon tetszik a blogod^^
VálaszTörlés