2014. március 14., péntek

38. rész

Itt is van a következő rész, és ezt leszámítva már csak két rész maradt hátra. Remélem ez is tetszeni fog, és hagytok magatok után nyomot.


Louis szemszöge
Leestem, mert eltört alattam a léc, pont Boateng nyakába. Nagyon megijedt, de én annál jobban. Egy kicsit vitatkoztunk, utána ököllel hatalmasat ütött a gyomromba, amitől össze kellett esnem. Hallottam a gúnyos nevetését, úgy érzem, megint csődöt mondtam. Miért is sikerülne nekem bármi is? Pedig már azt hittem, hogy ezek után velem semmi rossz nem történhet már.
-Ennyi vagy, Tomlinson! Visszajöttél bosszút állni? Kiadtad magad halottnak? Senkit sem hatott meg a halálod, képzeld el, annyira jelentéktelen vagy. Egy senki! –Az utolsó szót hangsúllyal mondta, miközben a fülemhez hajolt. Sírni kezdtem, de nem tehetem, mert megint gyengének fogok tűnni. Nem láthatja, hogy megint megtörtem. Biztos, hogy látta, ahogy megtörölgetem az arcom, hogy ne legyen könnyes.
-Legszívesebben megölnélek, de nem akarok miattad börtönbe kerülni, ezért hagylak is! –Ismét belém rúgott, azonban most az oldalamba. A fájdalomtól ismét összecsuklottam, ő meg elsétált mellettem a bejárathoz. Kinyitotta az ajtót és már itt sem volt. Próbáltam felkelni, de nehezen ment, az ajtót néztem folyamatosan, mert vártam, hogy mikor jön Harry. Nem vett sok időt igénybe a várakozás, mert már rohant is felém.
-Jól vagy? –Kérdezte aggódva.
-Kétszer is belém rúgott, először a gyomromba, majd az oldalamba. Nagyon fáj. –Nyöszörögtem .
-Istenem! Nem hiszem el, hogy sosem sikerül. Inkább menjünk haza a francba és éljünk boldogan. Az lenne a legjobb.
-Talán igazad lehet, de nem fognak elengedni június 30-ig, csak akkor jár le a szerződésem. Addig is megmutatom nekik, hogy megváltoztam.
-De most is csődöt mondtál. Elviszlek az orvoshoz, gyere! –Segített felállni, alig bírtam lemenni a padlásról, olyan fájdalmaim voltak.
Útközben összefutottunk Gallianival, aki csak meglepetten nézett rám, bizonyára nem értette, hogy kerülök ide, hiszen itt mindenki halottnak hitt eddig.
-Csak nem szellemet látok? –Kérdezte ledöbbenten.
-Nem haltam meg. –Válaszoltam, de ő még mindig nem akarta ezt elhinni. Tátott szájjal bámult továbbra is engem.
-Az meg, hogy lehet? Hol voltál eddig?
-Kómába estem maguk miatt, több hónapig. –Vágtam neki oda keményebben, ő meg csodálkozott, hogy miért beszélek így. Igazán leeshetett volna neki. Elfelejtette, hogy tönkretettek? Ha nem kerülök ebbe a csapatba, akkor a mai napig boldog lehetnék, de már nem tudok az lenni és erről ők tehetnek.
-Örülök, hogy visszatértél. Megcsináljuk a vizsgálatokat, és hamarosan edzésbe állhatsz a többiekkel.
-Rendben. –Feleltem.
-Jó, de előbb elviszlek az orvoshoz, hisz baleseted volt. –Vágott közbe Harry, majd Galliani is közbeszólt.
-Semmi szükség, hogy elvidd, majd én megteszem helyetted. Szállj be, Louis! –Utasított, én hallgattam rá. Beültem mellé azonnal, Harry is készülődött, de Galliani megállította őt.
-Menj csak haza, nem jöhetsz velünk! –Parancsolta, Harry hátrébb lépett, majd rám nézett. Talán azt várta, hogy mondjak ellent Gallianinak, de ezt most nem tehetem.
-Majd otthon találkozunk. –Mondtam neki nyugodtan.
-Most komolyan? –Teljesen ledöbbent, amit mondtam neki.
-Mondom, menj haza és akkor ott beszélünk. Kérlek! –Könyörögtem neki, nem akartam, hogy balhét csináljon.
-Jó, ott hon találkozunk. Szia! Remélem nincs semmi bajod. –Végül megadta magát és ment is a dolgára. Innentől kezdve már nem fog kelleni neki az álruha.
-Mi történt? Hol sérültél meg? –Kérdezte Galliani. El fogom mondani az igazat, már nem fog érdekelni. Ha meg nem hiszi el, akkor az az ő baja lesz. Nem fogom elhallgatni, hogy megrugdosott az az átkozott Boateng.
-Találkoztam Boatenggel, persze ő is nehezen hitte el, hogy itt vagyok. Természetesen összevesztünk, ez lett belőle. Összerugdosott, mert ő erősebb nálam és alig bírtam védekezni.
-Ezt nem gondoltam volna. És most nagyon fáj?
-Eléggé, de kezd már elmúlni.
-Azért jó lenne, ha látna egy orvos, el is viszlek azonnal a csapat orvosához. –Jelentette ki határozottan, nem ellenkeztem, inkább csöndbe maradtam és vártam, hogy odaérjünk. Mikor célba értünk, segített nekem kiszállni, amin igen csak meglepődtem, hiszen ez nem volt a szokása. Mindig egy kőszívű embernek mutatta magát, pedig én tudtam, hogy ez nem így van. Minden embernek vannak érzései, csak meg kell találni a gyenge pontjukat. Nem tudtam hová tenni, hogy ilyen gyengéden és kedvesen bánik velem, mikor előtte teljesen azt mutatta, hogy gyűlöl engem. Nem szóltam semmit, mert nem mertem. Kicsit féltem is tőle, de ez mindig így volt. Az ő társaságában mindig feszengve éreztem magam. Belém karolt és úgy kísért be a rendelőbe.
-Jó napot! Ez a játékos megsérült, rá férne egy vizsgálat. –Fordult Galliani az orvosok felé, közben elengedett engem.
-Azonnal. Mi a probléma? Hol fáj? –Nézett rám a főorvos.
-Nagyon fáj a hasam, bár annyira már nem, mint előtte.
-Akkor feküdjön fel oda és megvizsgálom.
Megtettem, amit kért és a vizsgálat után arra jutott, hogy nem lehet olyan komoly baj, csak egy kis ütés, de ha fájna továbbra is, akkor jöjjek vissza. Hazamentem, de Galliani azt mondta, hogy holnap orvosi vizsgálatra kell mennem, hogy újra kezdjem az edzéseket. Akkor majd láthatják, ki is vagyok én valójában.
-Na hogy ment? –Harry azonnal letámadott, amint beléptem az ajtón.
-Nincs semmi bajom, de holnap menni kell orvosi vizsgálatra, hogy beállhassak edzeni.
-Sok sikert, nem hagyom, hogy megint tönkretegyenek.
-Most már tudok magamra vigyázni. –Vágtam rá határozottan.

Eltelt egy hét, minden rendben volt, most fogok beállni először edzeni. Kicsit feszült vagyok emiatt, de próbálom magam nyugtatni, hogy semmi rossz nem történhet. El is indultam, Harry tartotta bennem a lelket és biztatott. Mikor megérkeztem Milanelloba, remegni kezdtem, de legyőztem minden félelmemet és beléptem az öltöző ajtaján. Senki sem szólt egy szót sem, mintha ott sem lennék, aminek kissé örültem is, mert azért így is jobb volt, mintha belém kötnének. Boateng is teljesen levegőnek nézett. Azt hittem már semmi rossz nem történhet, erre a szurkolók mindenféle tárgyakkal céloztak meg engem edzés közben. Nem törhetek össze, mint a múltkor a legutóbbi ilyen esetnél, erősnek kell lennem és meg kell nekik mutatnom. Visszadobálni nem fogom, azzal csak magamat minősíteném.
-Héj, mi ez itt? Állítsanak magukon! –Kiabálta Allegri összevissza, a tárgyak nem csak engem találtak el, hanem a többieket is. Azonnal az öltözőbe rohantunk, mert a szurkolók nem bírtak magukkal, végig engem szidtak és az anyámat. Sírhatnékom támadt, de nem ereszthettem ki, tudtam, hogy gyenge leszek. Mindenki átöltözött, mert Allegri lefújta az edzést.
-Ez mind miattad van, mi a ráknak jöttél vissza? –Boateng kiabálni kezdett velem, a többiek is rákezdtek, mindenki ellenem volt. Most mit tegyek? Tehetetlennek éreztem magam.
-Nem az én hibám, miért csináljátok ezt? –Hangol elcsuklott, kitört a sírás belőlem. Kihasználták a helyzetet és tovább bántottak. Nem tudtam menekülni, mert bezárták az ajtót, mert elhatározták, hogy megvernek. Nincs menekülés, kórházban fogok kikötni, vagy a koporsóban. Ők viszont ez esetben, a börtönben, de az már nekem nem lesz jobb. Lenyomtak a földre, véletlen sem engedtek, hogy felkeljek, inkább megfogták mindkét lában, így már esélyem sem volt. Húztak a földön, senki sem állt mellettem, így magatehetetlen voltam. Bár nem láttam, de éreztem, ahogy egyre jobban csúszik fel a pólóm, ezért a hátamat eléggé súrolta a padló, ami nem volt sima. Fájdalmat éreztem ott, a bőr is feljöhetett, de ők csak folytatták. Egyszer csak egy kopogást hallottunk, azonnal elengedtek.
-Nyissátok ki! Miért vagytok bezárkózva? –Ez Allegri hangja volt. Be is jött, de én még mindig a földön feküdtem, a pólóm a nyakamig felcsúszva, mivel alig bírtam megmozdulni.
-Veled meg mi történt? Jól vagy? –Hajolt le hozzám. Hogy lennék már jól, mikor ezek halálra kínoztak?
-Meg akartak verni. –Mondtam, számítottam arra, hogy le fognak támadni.
-Mit árulkodsz, ezt az oviban szokták! – Persze, hogy Boateng szólalt meg először, kiabált is. Allegri csak nézett értetlenül, mintha most történt volna ilyesmi először.
-De miért? Mit jelentsen ez? –Az edzőnk kiakadt, és amíg kiabált velük, addig én visszahúztam a pólóm, és nagy nehezen felkeltem a földről.
-Takarodás a szemem elől, Louis marad csak itt, titeket látni sem akarlak! –Kiabálta, ekkor a többiek megfogták a táskájukat és már itt sem voltak. Azért az jól esett, hogy Allegri kiáll mellettem, egy kicsit azért ez meglepett, mert régebben ez nem volt annyira jellemző rá. Volt, hogy igazságtalan volt velem, de nem alázott meg ilyen szinten, mint a játékosok.
-Beszélnem kell veled. –Mondta kedvesen és halkan.
-Miről? Hogy elmeséljem, miket csinálnak velem?
-Igen, erről is, de más is van. Hogy hogy visszajöttél? Mi azt hittük, hogy meghaltál és tényleg nagyon sajnáltuk. Ez nagyon meglepetésként ért minket. Mi történt előtte? Nem tudod elmesélni?
Hosszú lett volna elmondanom neki mindent részletesen, ezért inkább csak azt mesélem el, ami fontos és lényeges.
-Leszúrt pár szurkoló, utána nem tudom mi történt, mert három hónapig kómában voltam. Utána idő kellett, hogy rendbe jöjjek és aztán jöttem vissza ide. –Meséltem.
-Értem, a másik meg az lenne, hogy odakint várakozik rád egy úr, veled akar beszélni. Angliából jött.
Vajon ki akar velem beszélni, miféle úr az illető? Kimentem hozzá, már kíváncsi voltam rá. Hát persze, hogy John volt az, valahogy volt egy ilyen érzésem, hogy talán ő lehet az. Annak különösen örülök, hogy egyedül van.
-Jó napot! –Köszöntem.
-Szia, reméltem, hogy itt talállak. Mire meg lett az időpont, te felszívódtál. Annak a kettőnek direkt nem szóltam, ezért egyedül jöttem el.
-Ennek örülök.
-El tudsz most jönni?
-Igen, az egész edzést lefújták a szurkolók miatt.
-Majd útközben mesélsz, gyere!
Elköszöntem Allegritől, majd beültem John limuzinjába, ő is mellém és a sofőrje elvitt valamerre, amit még nem tudom, de hamarosan kiderítem.
-Merre megyünk? –Kérdeztem nyugodtan.
-A vizsgálatra, tudod, amit megbeszéltünk. –Válaszolta, a hangjában örömöt lehetett felfedezni. Nagyon boldognak tűnt és biztos azért, amiért elmegyek vele a vizsgálatra. Azonban több kérdés is felmerült bennem. Méghozzá az, hogy mi van, ha negatív lesz a teszt? Akkor is ilyen boldog lesz, vagy akkor lehangolt és szomorú? Akkor is ilyen kedves lesz velem? Ha pozitív lesz, mit fog tenni? Ezekre a kérdésekre hamarosan választ kapok, körülbelül egy hét, mire készen lesznek az eredmények.
-Hogy fogadtak a csapatban? –Kérdezte, azért jól esett, hogy érdeklődik felőlem.
-Mit is mondhatnék? Mindig is megaláztak és utáltak itt, most is azt tették. Képzelje el, amikor megjelentem az edzésen, a szurkolók tárgyakkal dobáltak meg, ezért az edző beküldött minket az öltözőbe, lefújta az edzést. Átöltöztünk, aztán meg akartak engem verni, a földön húztak, miközben a lábamat fogták, esélyem sem volt felkelni. –Elmeséltem mindent, ami a mai nap történt, a végére elcsuklott a hangom a sírógörcs miatt. Hogy ne lássa, lehajtottam a fejem, mert úgy éreztem, hogy könnyezem. Nem bírtam visszatartani. Gyenge vagyok, hiába akarok erős lenni, nekem ez nem megy, és ez nagyon lehangol. Annak örülnék, ha John segítene nekem, magamnak is el kell ismerni, hogy igenis nagy szükségem van rá. Magam nem boldogulok, tehetetlen vagyok. Egy szerencsétlen csődtömeg vagyok. Azt hittem sikerült, de csalódnom kellett saját magamban. Ez is csak én lehetek. Nem sajnáltathatom magam, akkor még gyengébbnek fogok tűnni. Inkább hallgattam, és próbáltam erősnek mutatni magam, még ha nem is ment ez annyira. John azonnal észrevette rajtam, hogy elsírtam magam.
-Komolyan ezt tették veled? Ezt nem fogom hagyni! –Látszott rajta, hogy felidegesítette az, amit elmeséltem, vagyis valóban szeretett engem.
-Igen, hosszú hónapokon keresztül, és nem tudtam magam megvédeni, mert nagyon kevés ember állt mellettem, én meg törékeny vagyok. –El sem hiszem, hogy ezek a szavak az én számból hangoztak el, hiszen a világért sem mondanám el ezeket senkinek, azt meg főleg nem, hogy milyen gyenge és törékeny vagyok. Nem akartam ezeket senkivel sem éreztetni, egyedül csak anyával mertem tudatni. Akkor neki miért tálaltam ki. Magamra sem ismerek, hiszen egy számomra teljesen idegen emberről van szó.
-Bármi is legyen az eredményben, meg foglak védeni ezektől a rossz emberektől és szépen el is beszélgetek velük. –Jelentette ki magabiztosan. Nincs rá szükség szerintem, nem sokára úgy is lejár a szerződés, csődöt vallottam és ezt tenné John, akkor még nagyobb csődtömegnek gondolnának. Nem lenne ez jó.
Lassan megérkeztünk a kórházba, ahol elvileg a vizsgálatot fogják elvégezni. Bejelentkeztünk, leadtuk az adatainkat, majd egy kis várakozás után sorra is kerültünk. Szerencsére nem telt ez sok időbe. Féltem tőle, mert vért vesznek tőlünk, és kissé rosszul vagyok a tűtől. Sorra kerültem, belém döfték, és a fájdalomtól mocorogni kezdtem. Az ápolónőnek nyugtatnia kellett engem, lelket öntött belém, hogy nem lesz semmi baj. Sikerült is, mert elég hamar túl voltam rajta, ekkor fellélegeztem, hogy végre.
-Nem is volt olyan nehéz. –Tette hozzá a végére, én csak bólogatni tudtam.
Csak egy hét múlva mehetünk vissza az eredményekért, addig John találkozgatni szeretett volna velem és mindenáron beszélni akart a játékosokkal. Hát eleinte idegenkedtem tőle, de végül belementem, hiszen a hasznomra válhat. Legalább leszállnak rólam, mert látják, hogy van mellettem egy erős személyiség, ha már én egy nudli vagyok. Akkor se mernek majd bántani.
-Köszönöm. Nem is tudom, hogy háláljam meg! –Mondtam, tényleg zavarban éreztem magam. Hiszen egy senki vagyok, és mégis segíteni szeretne, még úgy is, hogy nem tudjuk az eredményeket. Örülnék, ha valóban ő lenne az apám, annyira kedves és látszik rajta, hogy jó ember. Ő egy igazi úriember, és nem olyan szélhámos és rosszindulatú, mint Troy.
Otthon elmeséltem mindent Harrynek, természetesen örült neki, hogy John ennyire szeret engem és persze fordítva is igaz. Kaptam tőle egy baráti ölelést, ez is jól esett.
Ebben az egy hétben nem bántottak annyira a csapattársaim, mert John beszélt a fejükkel, természetesen az apámnak adta ki magát, ami lehet igaz is. Persze, kaptam beszólásokat, sőt még az újságírók is rám szálltak, írtak erről egy cikket, pedig ehhez senkinek semmi köze. Mit turkálnak a magánéletemben? Leállhatnának már. Annyira nem törtem össze miatta, mint előtte, mert John lelket öntött belém és biztonságban éreztem magam mellette. Úgy érzem, a segítségével lelkileg megerősödhetek. Legbelül mégis féltem attól, hogy ha negatív lesz a teszt, akkor magamra hagy, hiába mondogatta, hogy akkor is a fiaként fog rám tekinteni.

Elérkezett a nagy nap, nagyon izgultam aznap, de szerintem John is. Beértünk a kórházba, elkértük a lapokat. Egy borítékban volt benne, amit John a kezembe nyomott. Azt akarta, hogy én nézzem meg. Remegett a kezem.
-Biztos? –Elbizonytalanodtam.
-Kérlek! Én nem merem.
Rápillantottam a végeredményre, és ennek a látványa sírást idézett elő nálam, az arcom a tenyerembe temettem, a lapot elejtettem a földre. Éreztem!

1 megjegyzés:

  1. Úristen!! Nagyon tetszett. Miért itg hagytad abba?? Gyorsan hozdba kövit!

    VálaszTörlés