Elérkezett az az idő is, amikor az utolsó előtti részt teszem közzé. Viszont szomorúan látom, nem sokakat érdekel már a blog. Az előző részhez mindössze három pipa és egy komment érkezett. Akkor se hiányolnátok a részeket, ha esetleg felhagynék vele? Érdemes megírnom az utolsó részt? Nem azért kérdezem, mert amúgy is megírnám, de azért érdekel, hogy még hány embert érdekel. Jó olvasást!
Louis szemszöge
Bementünk
az eredményekért, John a kezembe adta, hogy előbb én nézzem meg, mert ő nem
meri. Rávettem magam, nagyon remegett a kezem, miközben széthajtottam a papírt,
ez után nagy nehezen ránéztem és az eredmény láttán kitört belőlem a sírás, a
lap a földre esett, az arcomat a tenyerembe temettem. Zokogni kezdtem, éreztem,
hogy ez lesz. Bizonyára John nem tudta, hogy mi bajom van, felvette a papírt a
földről, gondolom ő is megnézte.
-Ne
sírj! Mindenben melletted fogok állni! –Mondta, majd szorosan magamhoz ölelt. Nem
a szomorúság és a csalódottság miatt sírtam, hanem a boldogságtól, hiszen ő a
vér szerinti apám. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, végre vége
a szenvedéseimnek.
-Nem
tudok szóhoz jutni, el sem hiszem, hogy megtörténhetett ez is velem. –Mondtam
szipogva, miközben John nyakkendőjébe temettem az arcom. Jóval magasabb volt
nálam. Nem értem, ha ő az igazi apám, akkor én miért maradtam ilyen kicsi?
Miért nem nőhettem akkorára, amekkora ő? Ezt már soha nem fogom megtudni.
-Most
már senki sem rúghat beléd, mert én megvédelek. Hozzám költözöl?
Bólogattam,
mert alig tudtam beszélni. Hazavitt, hogy pakoljam össze a cuccaimat, azonban
Harryt nem akarom egyedül hagyni. Vajon megengedné, hogy ő is velünk tartson?
Nem volt nagyon bátorságom megkérdezni, de végül összeszedtem magam.
-Lehet
egy kérdésem? –Kérdeztem félénken, lehajtottam a fejem, nem mertem a szemébe
nézni.
-Csak
bátran, azt kérdezel, amit akarsz. –Bíztatott.
-Van
egy barátom, aki velem lakik, és nem szeretném magára hagyni. Ő is velünk
tarthat?
-Természetesen,
emiatt ne érezd magad rosszul.
Bementem
szólni Harrynek és összepakolni a cuccaimat. Nagyon izgatott voltam, ő meg nem
tudta, hogy mi bajom van.
-Beléd
meg mi ütött? Mi történt?
-El
sem hiszed majd. Találd ki, hogy mi lett a tesz eredménye! –Mondtam neki még
mindig izgatottan.
-Tehát
pozitív lett? –Ő is velem együtt örült, kaptam tőle egy baráti ölelést. Ezután
összecsomagoltuk a cuccainkat, és már mentünk is. Később majd le kell adni a
kulcsot a tulajdonosnak, majd felhívom és lerendezem ezt vele, de ez még
egyelőre ráér.
Megérkeztünk
John villájába, amit valójában bérelt, hiszen nincs Milánóban lakása. Azért
ahhoz képest ez is hatalmas palotának számított. Itt volt pár alkalmazottja is,
akik segítették. Mégsem lehet olyan jó egyedül lenni ebben a villában. De ki
mondta, hogy egyedül lesz, hisz itt vagyok már neki én és persze Harry is, aki
velem van.
Az
egyik szobalány megmutatta nekünk a szobánkat, mind a ketten külön helyiséget
kaptunk, hiszen itt mindenkinek jut egy saját lakosztály.
-Köszönjük. –Mondtuk, majd
mindketten elvonultunk a nekünk szánt szobába. Én csak ledobtam a táskám a
sarokba, nem volt túl nagy kedvem kipakolni. Majd talán később, ha majd sikerül
rávennem magam. Most inkább egy pihenésre vágytam, ezért elfeküdtem az ágyon és
a plafont néztem. Talán egy kicsit felcsúszhatott a pólóm, amit utálok, de ha
nincs itt senki és nem látják, akkor nem érdekel, már pedig semmi kedvem nem
volt megigazítani, tehát így marad egy darabig. Elgondolkodtam
azon, hogy én itt vagyok, tudom már ki az apám, és anya még csak nem is sejti.
Nem tudom mit szólna, ha tudomást szerezne róla, érzem, hogy mérges lenne és
főleg azért, mert nem szóltam neki. Mondjuk ez még nem késő, hisz nem rég
derült ki, na de megtiltotta, hogy találkozzam velük. De egyszer el kell neki
mondani, nem titkolhatom el előle örökre, főleg, hogy megígértem neki. Nem
lenne szép, ha a háta mögött csinálnám ezt.
Valaki
erőteljesen kopogott, ekkor nyitotta ki a szemem és egyből az ablakra tévedt a
tekintetem. Akkor tudatosult bennem, hogy már este van, és, hogy elaludtam. A
pólóm teljesen felcsúszott, hiszen ha alszom, akkor rengeteget tudok
forgolódni, akár nappal van, akár éjszaka.
-Készen
van a vacsora. –Hallottam egy női hangot az ajtón kívül. Válaszoltam neki, hogy
megyek azonnal. Előtte azonban még magamhoz kellett, hogy térjek, nyújtózkodtam
egyet, majd felültem az ágyon. Egy darabig úgy maradtam, aztán végleg felkeltem
és megigazítottam a pólóm, majd lementem az étkezőbe, ahol John és Harry csak
rám várakoztak.
-Jól
vagy? –Kérdezte John, még mindig nem tudom apának szólítani, ez így elég nehéz
lesz.
-Igen,
boldog vagyok végre sok idő után. –Helyet foglaltam az asztalnál.
-Épp
ideje volt már- -Szólalt meg Harry is.
Eleanor
szemszöge
Megértem Louist, hogy így
kiborult a gyerek láttán és, hogy nem akar velem lenni. Becsapva érzi magát és
őszintén megvallva soha sem voltam biztos abban, hogy ő az apa. Annyi
mindenkivel voltam akkoriban, amit azóta is bánok. Jó útra tértem és ezt
különösen a gyerek érdekében teszem. Mondjuk a dolgok nem jöttek össze, mert
ugye pont fekete bőrűnek kellett lennie, ami egyből lebuktatott. Szinte biztos
vagyok benne, hogy Balotelli az apja, mivel a partnereim közül egyedül ő volt
fekete. Mégis nagyon hiányzott nekem, és furdalt a lelkiismeret is.
Felkerestem, de már visszament Milánóba, így nekem is el kell mennem oda. Ha
meg nem bocsát meg, akkor bemutatom Balotellinek a lányát, nem mintha érdekelne
az a fickó, az csak egy kaland volt, semmi több.
Hamarosan
indultam Olaszország felé, kicsit izgultam, de próbáltam magam nyugtatni, hogy
semmi baj nem lesz és ne nagyon éljem magam bele, mert valószínűleg nem akar
majd látni. Akkor majd egyedül felnevelem a gyermekemet, nem hinném, hogy
Balotellit érdekelni fogja. Amúgy sem akarom vele lenni, tehát ez megoldva.
Mikor
megérkeztem, az első dolgom az volt, hogy taxit hívjak és elvitessem magam egy
hotelba, ahol lepakolhatok, illetve a kislányra is ráfért volna a fürdetés,
illetve tisztába is kell még tenni. Elég sokat utazott, szegény. Mikor rendbe
tettem, indultam is Milanello fele, utána néztem, mikor van ott edzés, és igaz,
nem mentem oda teljesen az elejére, mivel úgyis meg kell várnom a végét, hogy
beszélni tudjak vele. Bementem és vártam, majd mikor jöttek ki az öltözőből, a
szememmel Louist kerestem és mikor megláttam, azonnal rohantam is oda.
-Louis!
Louis! –Kiabáltam utána, ő hátra fordult és mikor meglátott, azonnal vissza is
fordult. Hát ennyi, nem akar látni, de attól még beszélni fogok vele, akármi is
történik.
-Kérlek,
ne fordult el tőlem! –Kérdeztem, de rám sem hallgatott, ezért gyorsan elé
futottam, ekkor volt csak hajlandó megállni.
-Mit
akarsz? Nincs miről beszélnünk már. –Mondta morcosan.
-Csak
azt, hogy bocsáss meg! Rengeteg hibát elkövettem, amivel megbántottalak téged. Örökké
bánni fogom, hogy elvesztettelek.
-Mit
akarsz? Nem akarok veled beszélni többé, nagyon sokat csalódtam benned és be is
csaptál rengetegszer. Ezek után hogy bízzak meg benned?
-Hülye
voltam. Nem várom el, hogy kezdjük újra, csak annyit kérek, hogy bocsáss meg,
ezután meg már nem is kell látnod. Csak így tisztább lesz a lelkiismeretem, és
beletörődöm, hogy elveszítettelek örökre. –Mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem
bírtam már visszafogni magam, muszáj volt.
-Sajnálom,
Eleanor, de ezt már elrontottad. Azért azt becsülöm benned, hogy eljöttél
bocsánatot kérni és, hogy mindent megbántál. Hidd el, a gyermeked érdekében ez
így sokkal jobb lesz, meg, hogy megbántál mindent, amit a múltban elkövettél. Örülök,
hogy új ember lett belőled, és kívánom neked, hogy találd meg életed párját,
aki tud szeretni téged, mert én már nem tudlak. Megbocsátok neked, ha te ettől
nyugodtabb vagy, csak annyit kérek, hogy többé ne keress. Sok szerencsét
kívánok neked az életben és a gyermekednek is. minden jót. –Mondta, majd el is
ment. Még csak nem is sírt miattam, tényleg nem szeret már. Nem sajnálja
egyáltalán, legalábbis ez látható rajta. Lehet, hogy valójában legbelül igen is
fáj neki és amikor nem látja senki, akkor engedi ki a gőzt.
Meg
kell keresnem Balotellit, fél szemmel figyeltem, mikor jön ki, de eddig nem
találkoztam vele sehol. Talán még bent volt, tehát egy kicsit érdemes lesz
várni, hogy beszélni tudja vele is. Szerencsére nem várakoztatott meg
túlságosan, máris jött pár játékos társaságában, az egyik Boateng volt, a
többieket nem nagyon ismertem, amúgy sem érdekeltek.
-Szia
Mario! –Ráköszöntem hangosan, reménykedtem benne, hogy felismer. Ő megállt és
egy darabig szótlanul bámult engem, kissé feszengtem. Féltem, hogy el fog
zavarni és, hogy nem tudja ki vagyok.
-Eleanor,
te vagy az? –A hangja meglepett volt. Megkönnyebbültem, mert megismert.
-Igen.
Emlékszel még, hogy mi történt közöttünk hónapokkal ezelőtt? –Kérdeztem félénken,
féltem, hogy elutasító lesz velem.
-Hogy
ne emlékeznék, hiszen te voltál Tomlinson csaja, annak a kretén-é. Szakítottál
már vele. –Fájt, hogy így beszélt Louisról, de akkor meg szórakoztató volt,
hogy kigúnyoltam őt. Hogy lehettem ilyen szemét? Ráadásul a háta mögött tettem,
miközben elhitettem vele, mennyire szeretem. Nem becsültem meg, most meg
elvesztettem és nem kaphatom már vissza. Azt hiszem ez a büntetésem.
-Már
rég. Veled mi újság? –Kicsit bátrabb voltam már, ugyanis Balotelli nem
túlságosan kedveli a félénk embereket.
-Nem
sok minden történt azóta, azon kívül, hogy a hátam mögött hagyhattam azt a
mocskos Angliát, és bocs, hogy beszélek az országodról, remélem elnézed. Végre
hazatérhettem, ez az én igazi otthonom, Olaszország. A Milan a kedvenc
csapatom, tehát minden rendben van, sokkal boldogabb vagyok itt. Remélem
örvendezel, hogy ennyire jól érzem magam itt. –Kissé önteltnek tűnt, tehát ő
mindig is ilyen volt.
-Igen,
örülök!
-Remek.
És kié az a drága csöppség a kezedben? –A kislányomra gondolt. Vajon sejti,
hogy az övé?
-A
tied, hiszen fekete bőrű. Más ilyen partnerem meg nem volt, tehát teljesen
biztos vagyok benne, hogy te vagy az apja. –Ekkor nevetésben tört ki, kicsit
rosszul esett, mert én komolyan gondoltam. Talán megérdemlem, mert ahogy
Louissal bántam, az elég gusztustalan volt a részemről.
-Ugyan
már, béby! Mi bizonyítja, hogy az enyém? Rengeteg partnered volt, akkor meg? –Mondta
cinikusan.
-Már
mondtam! Fekete bőrű, és rajtad kívül az összes partnerem fehér volt. Érted? De
ha így sem hiszed el, akkor mehetünk egy DNS vizsgálatra és akkor mindenre fény
derül! –Kissé haragosra vettem, elment már a türelmem tőle, hogy ilyen undok. Végül
is nem is kell neki bebizonyítanom, semmi szükségem nem volt arra, hogy
elismerje. Nem akarok vele élni, egy ilyen beképzelt alakkal.
-Jól
van, cica! Engem nem érdekel ez a kölyök, na tipli van, nem akarok tőled már
semmit. Inkább az olasz csajokra bukok, azok sokkal jobbak, na szevasz. –Nagyon
bunkó volt és lekezelő. Már meg is bántam, hogy szóba álltam vele. Nála
undorítóbb emberrel nem is találkoztam még. Nem is baj, hogy nem ismeri el a
gyereket, nem fogja ismerni az apját. Ellene fogom nevelni és, ha találok
valakit, aki elfogadja, akkor őt fogja apjának tekinteni. Nem bírtam tovább
hallgatni, elhúztam onnan nagyon gyorsan. Visszaérve a hotelbe sírásban törtem
ki.
Louis
szemszöge
Eleanor
felkeresett engem, de én már nem akartam tőle semmit sem. Mégis nagyon fájt,
hogy így el kellett őt küldenem. Amit velem tett, az megbocsáthatatlan. Nem sok
kellett ahhoz, hogy elsírjam magam, inkább gyorsan leléptem, hogy ő ne lássa. Kis
időre elbújtam, majd mikor megnyugodtam, előjöttem, de senkinek sem beszéltem
róla. Jobb lesz elfelejteni az egészet.
Másnapi
edzésen Balotelli odajött hozzám, gondolom kötekedni akart, mi másért tette
volna. Amúgy amióta John beszélt velük, azóta békén hagynak, levegőnek néznek,
de ez még mindig jobb, mintha kikészítenének. Vajon mit akarhat tőlem ez a
hólyag.
-Tegnap
itt volt a csajod. –Mondta lenézően és nagyképűen. Tőle már megszokott ez a
stílus, különben sem nagyon érdekel. Nagyon el van magától szállva ez az alak.
-Nincs
csajom. –Vágtam rá.
-Akkor
az exed, nekem aztán teljesen mindegy.
-Mit
kezdjek vele? Nem érdekel már Eleanor.
-Ugye
tudod, hogy van egy gyereke, akinek én vagyok az apja. Nem rég született,
folyamatosan megcsalt téged, mert mikor fogant, akkor még együtt voltatok. –Nagyon
gúnyos volt és cinikus. Lepereg rólam ez az egész, én már réges rég tudok róla,
ezek szerint ez le van maradva nagyon.
-Tudok
róla, de nem érdekel. Éljetek boldogan! –Mondtam flegmán. Ő csak gúnyosan
nevetett, ha ez neki jó, akkor csinálja, nem tud megbántani vele. Jó, azért be
kell valljam, fájt valamennyire, de erről neki nem kell tudnia.
-Tudom,
hogy a fiúkat szereted, csak ezért nem érdekel téged. Hallottam, hogy pár
hónapja lesmároltad azt a Harry gyereket és kiabáltad, hogy a saját nemedet
szereted.
-Szállj
le rólam!
-Mi
lesz, ha nem? Talán megversz? Vagy szólsz apucinak? –Nevetett.
-Nem,
de hagyj békén, nem érdekelsz!
-Mész
Harrykédhez buzulni?
-Hagyjál
már! –Kiabáltam, ekkor Luca odalépett.
-Héj,
Balo! Hagyd őt békén, arra sem érdemes, hogy szóba áll vele. Nem látod, hogy
egy nagy senki? –Mondta annak a majom képűnek, akit annyira nyal. Látszik, hogy
be akar nála vágódni. Pont, hogy ő a senki, mivel szándékosan a sztárok
társaságát keresi, egymaga nem képes arra, hogy figyeljenek rá, hogy a
középpontban legyen. Nyalis és kétszínű, én az ilyen embereket gyűlölöm,
egyáltalán nem őszinték. Ki tudja, minek nevezi el közben a hátuk mögött.
Tipikus érdekember és még volt olyan időszak, amikor jó embernek tartottam. Egyáltalán
nem az. Egy percet sem játszott, amióta elmentem, na jó, talán fél órát. Az
interjúkban sokszor saját magának mond ellent. Újabban Allegrit hibáztatja
mindenért, szerinte nagyon rosszul tette, hogy nem őt játszatta, mikor előtte
meg eljátszotta, hogy a fiataloké a jövő, meg neki a Milan érdeke fontosabb a
sajátjánál. Hánynom kell tőle, de erre már régebben rájöttem. A szurkolók se
kedvelik, de ők csak azért, mert rosszul játszik, azonban még mindig vannak
olyanok, akik jó embernek tartják. Majd egyszer rájönnek, hogy valójában miféle
mocsok ő. Az edzés végén, amikor kimentem, anyával találtam magam szemben. Nem
tudja még, hogy John-nál lakom. Biztos, hogy nagyon mérges lesz, de akkor is el
kell neki mondanom. Túl kell esni rajta.
-Nem
is szóltál, hogy jössz. –Mondtam meglepetten.
-Nem
is örülsz neki? Meglepetésnek akartam szánni.
-Örülök,
anya. –Nem voltam túl lelkes, és ezt ő is látta rajtam.
-Nem
is örülsz, kisfiam? Mi a baj? Ilyenkor mindig a nyakamba borultál és puszit
adtál nekem. –Ez igaz volt, és jól ki is utáltak ezért, és anyuci kisfiának
tartottak. De ez nem érdekelt, nem ezért nem borultam most a nyakába, hanem
azért, mert rossz kedvem volt.
-Örülök,
hogy itt vagy. Különben is el kell mondanom valamit neked, ami nagyon fontos. –Fordultam
felé és a szemébe néztem. Nagyon komolyan gondoltam.
-Mi
az a fontos dolog? –Kissé megijedhetett, nem számított szerintem túl sok jóra.
-John
az apám, megkeresett és elvégeztük a DNS vizsgálatot. Utána hozzá költöztem. –Gyorsan
elhadartam, nagyon izgultam, hogy mit fog hozzá szólni. Elöntötte őt a méreg,
tudtam, hogy ez lesz. Vajon most mit fog szólni? le fogja üvölteni a fejem?
Mert most arra készülök.
Hát ez valami nagyon jó lett alig várom a kövit!Remélem a kövibe együtt lesz Louis és Harry! :D Siess a kövivel!
VálaszTörlésNagyon jó lett. Fantasztikusan írsz. Kár,h már csak egy rész lesz,mert szívesen olvasnám még...:-)
VálaszTörlésIstenem, már csak egy rész van! :( Amúgy IMÁDOOM!! *-* még mindig! ;D Várom már a kövi részt azért!
VálaszTörlésXoxo Nikol D. :))